A magyar társadalom többsége ezt gondolja. Ez a konzervatív gondolkodás részben megmagyarázza azt a diszkriminációt, amitől az álláskereső nők szenvednek. Sőt, véleményem szerint erről a tőről fakad a középkorúakkal szembeni elutasítás is. De mit lehet tenni?
Minden hónap második csütörtökén rendszeresen összejövünk a barátaimmal egy kis sörözésre, beszélgetésre. Tavasszal volt egy nagyon emlékezetes vitánk, ami onnan indult, hogy miért csökken a népesség Magyarországon.
Azzal még mindannyian egyetértettünk, hogy részben azért, mert nem születik elég gyerek. Az asztaltársaság többsége ennek okát / megoldását azonban annak tulajdonította, hogy otthon kellene maradnia a nőknek, nem pedig dolgozniuk, így több gyereket vállalnának.
Egyedül maradtam azzal a véleményemmel, hogy ha több nő dolgozhatna, több gyereket tudnának vállalni.
A magyar társadalomban is az ő véleményük van többségben
De a HVG múlt heti számában megjelent egy elemzés, ami engem igazol. A Nemtelen verseny c. cikk szerzője bemutatja, hogy azokban az országokban, ahol a nők nagy része dolgozik, arányosan sokkal több gyerek születik. Ide tartozik például: USA, Hollandia, Írország és a Skandináv államok.
Ott pedig, ahol alacsony a nők foglalkoztatottsága, kevés a születések száma: Németország, Japán, Olaszország, de sajnos Magyarország is ide tartozik.
A termékenység és a női foglalkoztatás összefüggése
Megj.: a termékenységi ráta az egy nőre eső gyerek számát jelenti. A népesség fenntartásához 2,1-es arány szükséges.
Ami igazán megdöbbentő
A fenti összefüggést én más kutatásokból már eddig is ismertem. Az alábbi ábra viszont nagyon megdöbbentett. Azt mutatja meg, hogy erős összefüggés van a közvélekedés és a születések száma között.
Hogyan vélekedik a társadalom a nők szerepéről?
Eszerint Magyarországon az emberek többsége úgy gondolja, hogy egy nőnek otthon van a helye.
Nagyon valószínű tehát, hogy emiatt a közvélekedés miatt tudnak oly’ nehezen elhelyezkedni a 30 év körüli nők, és az anyukák, hiszen az emberek többsége szerint nekik otthon lenne a helyük.
Mivel nem kapnak annyian munkaehetőséget, szűkösebbek az anyagi forrásaik, így kevesebb gyereket vállalnak… és ezért (is) fogy a népesség. (Nagyon leegyszerűsítve.)
Mindenki nézzen magába!
Ugyanis ez az ábra azt is mutatja, hogy nem (csak) a vállalatokat kell hibáztatnunk, amikor nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést tapasztalunk. Hanem saját magunkat, saját embertársainkat is.
Elképesztő például, hogy mennyi ügyfelemtől hallom, hogy az interjún megkérdezik, van-e gyereke, mikor tervez családot alapítani, hány gyereke van, stb… Ezeket a kérdéseket a törvény tiltja, és nem adják ki céges utasításban. Sokszor a magánember magánvéleménye és önös érdeke tükröződik ezekben a kérdésekben. (Érdekes módon a női vezetők és HR-esek éppoly könyörtelenek a nőkkel szemben, mint a férfiak.)
A középkorúakkal szemben ugyanez megy
Meg vagyok győződve arról, hogy a középkorúakkal, a 45-50 év felettiekkel szemben megnyilvánuló ellenérzés és munka-erőpiaci diszkrimináció is sokszor táplálkozik hasonló személyes (tehát nem céges) indíttatásból.
Mit lehet tenni?
Meg kell változnia a társadalom szemléletének, amihez nyilvánvalóan kevés ez a blog. De legyen az az első lépés, hogy Te, én, és a másik több ezer olvasóm kritikusabbak leszünk önmagunkkal szemben, amikor zsigerből ítélkeznénk mások felett kor / nem / vallási /, stb. alapon!
Legyen részmunkaidő!
Utánajártam, hogy mi az a konkrét dolog, amit azok az országok csinálnak másképp, ahol sok nő dolgozik.
A válasz elég egyszerű: részmunkaidős állásokat hoztak létre a nőknek, hogy a munka mellett is el tudják látni a családi / gyereknevelési feladataikat.
Norvégiában például a nők közel fele részmunkaidőben dolgozik, és ez az arány hasonlóan magas szinte az összes országban, ahol sok nő dolgozik.
Ezzel szemben Magyarországon csupán 4% a nőknél a részmunkaidős alkalmazás…
Tudom, ez a döntés nem a Te kezedben van. De sok olyan közép- és felsővezető van az olvasóim között, akinek lehet ráhatása ezekre a dolgokra. Vagy most, ha jelenleg is dolgozik, vagy majd akkor, amikor újra elhelyezkedik.
De a feladat ott van mindannyiunknál: le kell számolnunk a nemi és a kor alapú diszkriminációval. (Így olyan véleményeknek sem szívesen adok teret, hogy “mit tudhat az a kis hülye fiatal HR-es”.)
Végül egy drasztikus javaslat
Nem értem, hogy miért nem tud az állam hatékonyabban fellépni a munkahelyi diszkriminációval szemben, amikor ezt egyértelműen tiltja a törvény. Szerintem ott van a baj, hogy munkaügyi bírósághoz nagyon kevesen fordulnak, hiszen egy ilyen meghurcoltatásban akár jobban sérülnének, mint az eredeti sérelem miatt. Ráadásul bizonyítani sem könnyű.
Én egy olyan érdekvédelmi szerv létrehozását képzelném el, aminek hasonló jogosítványa lenne, mint mondjuk a Gazdasági Versenyhivatalnak. Bejelentés alapján vizsgálatot indít, és ha jogosnak találja a törvénysértést, bírságol és behajt. Nem perel évekig, hanem vizsgál és eljár.
Ennek részleteit természetesen pontosan ki kell dolgozni, hogy a munkáltatókat se érje indokolatlan hátrány bosszúból történő megalapozatlan bejelentések miatt.
De az nem mehet tovább, hogy ilyen szintem folytatódjon az emberi jogok, és a törvényben leírtak lábbal tiprása.
Te mit gondolsz?
Erre a cikkre is várom a TELJES NÉV alatt közölt kultúrált véleményeket, legyenek bár egyetértőek vagy kritikusak.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) szerintem ezzel foglalkozik, de nem tudom, milyen az “eredményességi mutató”.
Baráth András Reply:
2010. augusztus 27. at 12:08
Igen, róluk én is olvastam már, de egy-két ügyön kívül nem sok esetben láttam, hogy bírságig jutott volna az ügy. Az eddigi legnagyobb is csak 4.5m Ft, volt további 1-2m Ft-os bírság – amit a cég ráadásul bíróság előtt megtámadott – így nem volt végrehajtható. Ez eddig elég kevésnek tűnik, pedig 5 éve működik ez a szervezet…
Ezzel tökéletesen egyetértek. Mármint, hogy a “többség” úgy gondolja a nőknek otthon a helyük.
Miért is, kérdem én? 2 diplomával idegennyelv tudással….Nem hiszem, hogy otthon van a helyünk…Nyilván sok munkáltató előnyben részesíti férfi honfitársainkat.:) Pedig bizonyítottan a nők rendelkeznek jobb szervező stb. képességgel..(nem is értem miért:))
A gyermekvállalási kedv növelése pedig egyértelműen egy kiegyensúlyozott, a női munkát is elismerő társadalomban lehetséges.
Az EBH és hasonló szervezetek, pedig ezzel nem fognak tudni megküzdeni soha.
Ez nagyon igaz! Pont most voltam interjún, és feltették azt a bizonyos kérdést. Igazából örültem, hogy feltették… mert sokszor esélyem sincs mondani, hogy nem szeretnék gyereket (ebben a társadalmi helyzetben) Egyébként pszichológus vagyok, szóval tudnánk erről beszélgetni.
Jó írás volt!
A cikket olvasva és minden mást ami az álláskereséssel kapcsolatos, sajnos azt kell tapasztaljam, hogy a helyzet az elmúlt évekhez képest nem hogy számunkra is kedvezőbb irányba haladna, sokkal inkább rosszabb úton halad! Gyakorló álláskereső vagyok:-( 1,5 éves kisgyermekkel, vidéki városban, ahol alig akad munkalehetőség!Nem én leszek az akit valaki is alkalmazna, mert jelen esetben problémásnak minősülök! Pedig, ha bármely férfi társunk is egyszer végig csinálná azt, amit anyaként, feleségként, háztartásvezetőként és a társadalom által késztetett munkavállalóként nap mint nap véghez viszünk, akkor azt hiszem más lenne a hozzáállás. De mint tudjuk ez úgy sem fog megtörténni, így maradunk lavírozva és mindenkinek megfelelve sokáig álláskeresők!
Baráth András Reply:
2010. augusztus 27. at 13:51
Köszönöm szépen a hozzászólásaitokat.
Juhász Gabriella alábbi mondatára szeretnék reagálni:
“Pedig, ha bármely férfi társunk is egyszer végig csinálná… akkor azt hiszem más lenne a hozzáállás.”
Sok ügyfelemtől hallok konkrét példákat arról, hogy úgy is elofordulnak ezek a bizonyos szituációk, amikor nő a felvételiztető. Szóval szerintem nem elsősorban férfi-női ellentétről van itt szó…
Mint ahogy egy 50 éves vezető is lehet, hogy a fiatalabbakat részesíti előnyben, és a saját korosztályával szemben diszkriminál.
Teljesen egyetértek. Nőként, gyermekes anyukaként és középkorúként. Szóval többszörösen “hátrányos helyzetű” vagyok. Tőlem is kérdezték már meg interjún, hogy van-e gyermeke? Akkor még nem volt. Mikorra tervezi? Amikor már megszületett, 3 éves lett, a kérdés változott. És mit csinál vele, ha külföldre kell utaznia, ha sokat kell túlóráznia? Az életkor miatt pedig mostanság már el sem jutunk az interjúkig…
Nagyon sokat kerestem részmunkaidős állást vagy (és mit is képzelek én naiv nő) távmunkában végezhető állást. Diploma, nyelvtudás, több komolyabb, vizsgával igazolt szakmai tanfolyam, 20 éves szakmai tapasztalat …
Nem elég csak az érdekvédelmi szervezetekben bízni, bár hiányuk sem jó. Komoly szemléletváltás kell(ene). Erre pedig semmi esély a következő 5-10 évben.
Az a baj,hogy nincsenek hatásos,be is tartatható törvények a nők védelmében.
Szinte lehetetlen bebizonyítani,hogy egy állásinterjún elhangzanak a tiltott kérdések.Mégsem lehet bemenni úgy egy interjúra,hogy elnézést,de szeretném felvenni a beszélgetésünket.
Pedig úgy lenne fair,hiszen a telefonos beszélgetéseket is mindig rögzítik,hogy a későbbiekben a problémákat elkerüljék.
De amíg ez nincs,addig sajnos a nők csak reménykedhetnek a becsületes bánásmódban.
Fiatal férfiként nem terveztem sem gyereket, sem megnősülni a közeljövőben, igazából még a távoliban sem. Nem zárom ki a lehetőségét, de jelenleg kevés esélyt látok rá. Elég hagyományos családot láttam már életemben (közöttük a sajátomat is), az hiányzik a legkevésbé, hogy én is egy olyanban tengessem az életem, ahol apu melózik, anyu meg főzőcskézik. Egyébként tartom magam ahhoz a állásponthoz, hogy az emberek 90%-a alkalmatlan szülőnek (én is), csak azért meg nem kell gyereket vállalni, hogy ne fogyjon a társadalom.
A női egyenjogúságot meg egyenrangúságot én alapvetőnek tartom, de sokszor találkozok azzal, hogy épp a nők tartják magukat kevesebbnek.
Ezt maguknak kell kiharcolniuk, menni a bíróságra, meg az összes szervezethez aki illetékes a témában, és bizony soknak fognak belebukni, de másképp nem megy.
Baráth András Reply:
2010. augusztus 27. at 14:07
Attila – köszi a hozzászólásod, de én nem vetíteném ki ezt a témát egy általános női egyenjogúsági kérdésre. Maradjunk csak az esztergapadnál illetve a munkahelynél. Annál is inkább, mert az álláskeresés illetve az elhelyezkedés áll a blog és az én törekvéseim középpontjában.
49 évesen munkanélküli lettem. 3 gyerekem van,akik még tanulnak,el kell őket tartani.Abba bele sem gondolok , mi lesz velük,ha végeznek az iskolában!
Fél éve nem találok munkát,nemcsak a szakmámban (idegenforgalom-Malévnál dolgoztam 30 évig jegyeladóként) de még máshol sem ( Tesco-pénztárosnak sem:).
Általában az a tendencia,hogy vissza sem reagálnak a hirdetők…
Szóval aki nem kisgyerekkel van otthon,annak sem könnyű egyáltalán rendes ( vagy nem rendes) munkát találni.
Vannak jó érvek -ezt a női-férfimunkaerőre értem-és jó példák mind a kétfajta elgondolás mellett , azt gondolom ez a probléma sokkal összetettebb mint elsőre látszik .Nem mindenki egyforma ismeretségi körömben elég sok nő gondolja azt , hogy ha a férfi fizetése elbírná hát otthon maradna . Ez a részmunkaidős dolog pedig ….hát nem is tudom , beszélgettem németekkel ott is van “kurzarbeit” 4 órás és6-8órát-a fizu 4órai munkáért van- dolgoznak valóságban , gondolom itthon ez a magyar munkáltatói morál miatt még rosszabb lenne. Egyébként van olyan szerv amelyik kőkemény munkaügyi ellenőrzés során , míg dolgoztam voltak nálam ….nem lehettem ott mikor kihallgatták a beosztottaimat és azt mondom igazuk van , ezek az ellenőrök simán integrálhatnának a rendszerükbe sok mást is .
Kedves Sándor – ha van tapasztalatod erről a keményebb munkaügyi ellenőrzésről, kérlek írd meg. Jó lenne tudni, hogy tényleg van-e olyan jogorvoslati lehetőség, ahol érdemi intézkedést várhatnak a hátrányos megkülönböztetés miatt szenvedők.
A mai világban mindenki számára rém álom, ha munkanélkülivé válik. Ma már tudom, hogy borzasztó nehéz elhelyezkedni még akkor is ha képzettségen aluli munkát is bevállalna valaki. Ha ne adj isten egyedülálló anyaként keresel munkát a helyzet szinte teljesen reménytelen. Mert igenis az interjúztatók kérdései közé becsúszik: ha a gyerek beteg lesz ki fog rá vigyázni, ki tud érte menni az iskolába ha tovább kell bent maradni stb… Én tudom gyerek nélkül is nehéz. De gyerekkel szinte reménytelen. Nekem nincs diplomám és nem rendelkezem nyelvvizsgákkal sem, de még sem ez a valódi oka annak, hogy már 1 éve álláskereső vagyok. Az igazi indok, hogy nem tudom bevállalni az állandó hétvégi munkavégzést, a három műszakot, és hogy este 17 óra után is dolgozzak, mert van egy gyerekem akiről gondoskodnom kell. Ezen kellene változtatni és igen ha ez megváltozna biztos, hogy több gyermek születne. A részmunkaidő szerintem egy teljesen korrekt és jó megoldást nyújtana az egyedül álló anyáknak vagy a több gyermekes szülőknek.
A munkaügyi ellenőrzésekről némi tapasztalatom nekem is van a volt munkahelyemről.
A dolgozónak mindig joga van munkaügyi feljelentést tenni,névtelenül is,ha a munkáltató megszegi a szabályokat.Nálunk például sokszor voltak bejelentés alapján ellenőrizni,hogy a cég túl sokat dolgoztat egyfolytában és utána nem adja meg a kötelező pihenőidőt.
Ilyenkor jöttek,minden papírt elkértek,ami csak létezik és kihalgattak dolgozókat véletlenszerűen,úgy,hogy a főnök nem lehetett jelen.
Sokszor fizettek büntetést,de sajnos ennek az összege,nem elrettentő egy nagy multi számára.
3 gyerekes anya lettem, gyes mellett dolgozom párezer frintért a 1,5 éves ikreim mellett. Hajnali 4-kor kelek, dolgozom, felkeltem a családot, férjemet útra bocsátom, fiamat iskolába viszem, háztartás, főzés, amíg a gyerekek alszanak dolgozom, irány a suli a nagyobbért, tanulás, közben a kicsiket lefoglalni, vacsoráztatás, fürdés, készülés a másnapra, és amikor már mindenki lefeküdt aludni éjfélig dolgozom megint. Mindezt azért mert diplomás nőként nem értékelnek annyira, mint egy férfit, és a gyedem kevesebb lett, mint a dupla gyes az ikrek után…
Nem egy állásinterjún vettem részt, ahova sajnos kimondottan férfit kerestek. Egy bizonyos állást figyelemmel kísértem, többször is meghirdették, mindig férfit vettek fel, és nem tartott ki fél évnél tovább, akárkit is vettek fel.
Saját férjeink is hibásak a nők negatív megítélésében. Míg férjem akkor jön haza a munkából amikor csak akar, oda megy munka után ahova akar (nem sörözni, de ha gondol egyet elugrik a mamához, fodrászhoz, vagy lemosatni a kocsit, bármit…), addig nekem a gyereket iskolába kell vinni időre, és délután érte kell menni véges határidő előtt, bevásárolni, elintézni az ügyeinket. Egy perccel sem tudok tovább bent maradni, és még így sincs 8 óra amit valójában le tudok dolgozni a családi kötelezettségeim között. Az a nő, akinek nincs ilyen szerencséje, hogy rugalmas a munkaideje, annak esélye sincs arra, hogy egyedül lássa el a gyerekeket. Ha beteg a gyerek, a nő marad otthon, ha nyári szünet van, a nő marad otthon…
A pasiknak viszont eszük ágában sincsen ilyen feladatokat felvállalni, hiszen ez a nő dolga. Egy interjúztató ugyanebből indul ki, azokból a tapasztalatokból, amit ő is lát otthon.
Nem a munkaadó, interjúztató a hibás, nem a társadalom a hibás, hanem a férfiak, akik máig szívesen tetszelegnének a “családfenntartó” szerepében, csak nem veszik észre, hogy ez az idő elmúlt. Érdekes lenne átgondolni, hogy hova fordul a társadalom, milyen irányba megyünk? Az ősemberek idején a férfiak voltak a vezetők, akkor tényleg a gyereknevelés és a főzés volt a nő dolga, sem joga sem szava nem volt. Most elvileg egyenjgoúak vagyunk, elvileg öállóan is megélünk, akár két nő is alkothat egy családot, alkalmasint sokkal jobban megállják a helyüket, egy nő több teherbírással rendelkezik, mint egy férfi (mármint feladatbírással). (a nemzés kérdése sem olyan bonyolult, ma már minden megoldható…) Mi lesz később? Átfordul a “hierarchia”? Méhtársadalom leszünk? Méhkirálynő és a dolgozók?
Fenti írást és hozzászólásokat olvasva, sajnos az látszik, hogy az elmúlt több mint 20 évben nem hogy javult volna, hanem rosszabbodott a helyzet.
Lányom 22 éves, magam középkorúnak számítok.
Annak idején is az egyik legfontosabb kérdés volt, hogy akar-e gyereket, mikor, és kire hagyja, ha beteg lesz a kicsi? Amikor pedig vissza akartam menni a régi munkahelyemre, felajánlottak egy képzettségem alatti munkát, ez is kétórányi utazással, ami így napi 4 órás utazást jelentett volna. És se nagyszülő, sem senki nem volt, akire hagyhattam volna a picit betegség vagy bármi esetén.
Több próbálkozás után úgy döntöttem, hogy egyetlen megoldás van, ha önfoglalkoztatóvá válok, tehát így vállalkozó lettem. Szerencsés voltam, volt néhány üzletfél ismerősöm, akik ebben segítettek ötletekkel, ajánlásokkal.
Nem lettem milliomos vállalkozó, de kerestem annyit, hogy meg tudtunk élni, egy fizetésből akkor sem lehetett volna.
Nehéz kérdés ami felvetődött, mert tényleg csak úgy lehetne bizonyítani, ha mindenki bekapcsolt diktafonnal menne az állásinterjúra, és ha tényleg fel mernének lépni az ilyen diszkriminatív cégek ellen, és annak hathatós eredményei, szankciói lennének.
Megértem a fiatalokat. Ha a mai helyzetben lennék fiatal, kétszer is meggondolnám magam, hogy vállalok-e gyereket, mert akkora az emberek, a társadalom létbizonytalansága.
Nem csak megszerezni nehéz egy állást, a megtartása sokkal nehezebb. Lányom egy éve keres munkát. Elég ha nem szépen nézel, már röpülsz is, sok helyen a próbanapokat meg persze nem fizetik, így minden napra akad, aki ingyen dolgozik nekik. Miért is lenne érdeke egy cégnek, hogy felvegyen bárkit is?
Most is saját vállalkozásom van, így enyém ugyan a felelősség, de nem rúg ki senki. De persze, nem lehet mindenkiből vállalkozó… illetve sokakból lehetne, de ehhez több segítségre lenne szüksége az embereknek, és összefogott, összehangolt segítségre, mert most is vannak szervezetek, sokan akik segítenek, de szétforgácsolódnak, nem ismerik egymás programjait, nem jutnak el elegendő érintetthez.
Sziasztok, kedves András!
Nagyon jó a téma, és számomra aktuális. 2 és 4 évesek a lányaim, és érzem, vissza kéne térni a “való világba”. Én bárhogy számolok, 4 max. 6 óránál többet nem tudnék dolgozni, és azt is csak a környéken. Nem tudom, hogy az előttem szóló Katalin hogy tudja a saját 24 órájából mindezeket kikalkulálni, le a kalappal! Pedig én is elég jó szervező vagyok. Viszont az is tény, hogy ezalatt a pár év alatt szépen ki lehet jönni a gyakorlatból, diploma és nyelvtudás ide v. oda. Reagálva a jóval előttem szólóhoz, tényleg nem mindenki alkalmas szülőnek, ahogy sokan pl. tanárnak, bolti eladónak, stb. sem. Plusz nehézség, h. ezt a “szakmát” sehol sem tanítják, magadnak kell rájönni élesben. Nagyon drukkolok, hogy elinduljon ezirányban bármiféle pozitív változás.
Érdekesek a statisztikák, de szerintem egyoldalú és egysíkú. Nézzük meg például az ázsiai és dél-amerikai helyzetet, ahol szerintem a konzervatív családmodell dominál és mégis nagyon magas termékenységi rátával rendelkezik. Összefoglalva mondom, hogy az adott ország történelme, gazdasága, mentalitása és szokása befolyásolja a dolgok alakulását. Ezért nem lehetne fekete-fehéren nézni… Részemről mondom, hogy természetesen a férfiaknak, nőknek egyenlő mértékben joguk van az élethez, az adott körülmények kínálta lehetőségekhez is, szabadon és felelős módon. Tehát a konzervatív és liberális családmodell közötti lehetséges egyensúly alapján érdemes élni és munkát szabadon és örömmel vállalni. A szélsőségesség elvetendő. Legalábbis szerintem.
Baráth András Reply:
2010. augusztus 27. at 15:48
Kedves Szilveszter,
A dél-amerikai és ázsiai országokban az a különbség, hogy azok többsége fejlődő országnak minősül, tehát azokra nem érvényes a dolgozó nők és a születések száma közötti ilyen fokú összevetés. A fejlett országokban viszont igen , és bár nem mindig így érezzük, Magyarország is ezek közé tartozik. A statisztika szerint, és számtalan szociológiai valamint közgazdasági tanulmány szerint is elég egyértelmű a helyzet, akár nevezzük-fekete fehérnek is. Elég csak elolvasnod például a hivatkozott HVG elemzést.
Köszönöm András,hogy megvédesz bennünket,mivel ez az ázsiai és dél-amerikai összehasonlítás nagyon sértő a magyar nőkre nézve.
A részmunkaidőre kitérve csak annyi a véleményem, hogy valóban létszükségletté vált a mai világban, hogy végre ebben az országban is legyenek komoly, normális, valódi részmunkaidőben végezhető munkák!
DE!!!! És ott van ez a de szócska, amit azért hangsúlyoztam ki ennyire, hogy ilyenkor, amikor 4 órás munkáról van szó, de még a 6 órás munkák esetében is az a munkaadó, aki erre hajlik, az is úgy fogja fel, hogy, ha a nő nem akar 8 órás főállást, akkor érje be kevesebbel. Magyarul a 4 és 6 órás fizetésből bizony a család és a gyermek akiről gondoskodni kell éhkoppon marad, mert ugye Magyarországon a számlák mindent visznek!
Sok-sok-sok részmunkaidős állásra van szükség és normális fizetésekkel, ne éhbérekért!
Sajnos, nekem is vannak rossz tapasztalataim ebben a témában. Nekem jelenleg van munkám, de szeretnék váltani. Sok helyre elküldtem az önéletrajzomat, de eddig csak nemleges választ kaptam, vagy ha interjúra mentem, nem engem választottak. Szeretném azt gondolni, hogy nem a korom miatt (32 éves vagyok) és nem a gyemektelenségem miatt nem engem választottak, hanem azért, mert volt nálam jobb. Nagyon bosszant az emberek hozzá állása a nők-munka-gyerek témában. Én őszinte ember vagyok, többnyire kimondom, amire gondolok-persze ez szituáció és ember függő-, így elég nehéz megállnom, amikor elhangzik az a bizonyos kérdés, hogy mikor akar gyereket, hogy azt válaszoljam rá, miért, ha akarnék nem vesztek fel? Személy szerint nem szeretnék anyává válni, de ezt hiába mondanám, nem hinnék el. Mélyen együtt érzek azokkal a nőkkel, akik viszont szeretnének családot és azokkal, akiknek már középkorúak és őket emiatt nem veszik fel sehova. Főleg nekik kellene jó állást biztosítani, hiyzen van tapasztalatuk, esetleg gyorsabban, jobban dolgoznának. Van olyan ismerősöm, aki már 56 éves, több évtizedes idegenforgalmi tapasztalata van, 2 nyelven beszél és még gyereke sincs, mégsem talál munkát.
Tényleg a gondolkodásmód megváltoztatása segítene, hamár a törvény nem elég, de ez csak akkor fog megváltozni, ha egyre több olyan ember kerül HR-es szakmába, akik már kerültek hasonló szituációba.
Kedves András!
Teljesen igazad van! Sajnos én magam is naponta tapasztalom ezt a diszkriminációt. 48 éves vagyok, és már több mint egy éve keresek állást (2 diplomám van, és 20 év szakmai tapasztalatom). A legtöbb helyre eleve be sem hívnak, mivel már elmúltam 40! És még most akarják felemelni a nyugdíjkorhatárt 65 évre…kész vicc. Ki fog alkalmazni egy 60 évest, mikor már a 40-es sem kell! A munkáltatók nagy része nem kedveli a 40 felettieket, több fizetést, szabadságot stb. kell adni, gyerekeik vannak, nehezebb az agyukat is átmosni, és különben is csak “gond” van velük. Olcsóbb a fiatal munkaerő.
Üdv: Zsolt
Nagyon jó a témaválasztás, és valóban szükség lenne érdekvédelmi szervre is.
Én úgy látom, hogy a legtöbb hirdetés fiatal, de gyakorlattal rendelkező munkavállalót keres. Nálunk a 40 éveseket is már öregnek tekintik szemben 1-2 ázsiai országgal pl. Japánnal, ahol a 60 év körüli ember sem idős.A nők helyzete pedig ezen belül is hátrányosabb, bár nem értem miért, hiszen már pl. nem fog szülni, és mégis ugyanolyan képzettségű és korú férfi és nő közül a férfit, fogja választani a munkáltató.
További gondot jelent, ha valaki már egyszerűen nem tud elhelyezkedni, nyugdijba még nem tud elmenni- esetleg 1-2 év miatt,- és már munkanélküli járadékot sem kap. Vele mi lesz? különösen ha egyedül van? Gondolt erre valaki? Ez is egy olyan fontos kérdés, amit meg kéne oldani.
Régen a nök 55-évesen nyugdijasok voltak.OTTis dolgoztak 3 szakban de a helyzet nemhogy jobb let volna inkább romlot.Egyre nagyobb igényeink lettek és ez a válság még rátetézett.A dolgozok nincsenek megfizetve mert van aki kevesebbért is vállalja a munkát csak,hogy legyen olyat meg nem tudunk tenni hogy nem vállaljuk el mert felkopik az állunk.Igaz többet lehetnénk az unokákkal ha elöbb mehetnénk nyugdijb amert szerintem 35 év munkaviszony nem kis idő.Sok fizikai munkás nő keres 3 szakban 75 ezret jol látod az összeget amiért legalább a duplája járna ez a környezetemben van nem loditok és még igy is válalja űdv MAGDIKA
Szerintem részben mi nők is felelősek vagyunk a jelenlegi helyzetért és a mi fejünkben is sok mindennek a helyére kellene kerülnie végre. Arra gondolok, hogy mi sem alkalmazzuk elégszer és elég hatékonyan pl. a munkamegosztást a családon belül, a háztartás gépesítését és a különböző pénzért kínált szolgáltatások igénybevételét. Szerintem ez a néhány dolog is sokat lendíthetne azon, hogy teljes értékű munkaerőként jelenhessünk meg a piacon, mégis a kultúránkban még csak érintőlegesen vannak jelen.
A munkamegosztást illetően, sokunk párja és gyermekei ma is úgy élnek otthon, mintha egy hotelben laknának, ahol anya a szakács, a mosónő, a felszolgáló, a szobalány, a konyhalány, a takarítónő, a magántanár, a bébiszitter, a programfelelős és még sorolhatnám. Pedig az, hogy összekötjük valakivel az életünket és gyermekeket szülünk, nem szabadna hogy automatikusan azt jelentse, cseléddé válunk. Hogy feláldozzuk az igényeinket, a korábbi énünket és nem utolsósorban azt, hogy értékes munkaerő maradjunk. Lakik velünk egy darab ereje teljében lévő férfiember és 1, 2, 3 gyerkőc, akik a maguk szintjén mind részt kell(ene) hogy vállaljanak a közös vállalkozás: a háztartás működtetésében. Szégyenkezés nélkül kérni kell(ene) a segítségüket és meghatározni számukra az elvégzendő feladatokat. Hiszen többen többre megyünk.
A gépesítést illetően, egy kismama fórumról szeretnék idézni egy anyukát, aki kb. 2 év után tért vissza a munkahelyére. Azt írta: “Vettünk egy mosogatógépet, egy ruhaszárító gépet és hetente egyszer jön egy asszony kitakarítani. Két év után most először van időm saját magamra. Munka és család mellett.”
Igen, beruházás. Sokba kerül. De ha sikerül kiszorítani rá a pénzt, klasszisokkal élhetőbbé tesszük a saját életünket.
A szolgáltatásokat illetően, pénzért ma már minden kapható. Szerintem ez a kapitalizmus csodája. Van például magánbölcsi, van bébiszitter, van bejárónő, van kertész, van étel házhozszállítás. Megvásárolhatjuk az időnket. Pl. ha a férjuram hétköznap is ragaszkodik a főtt vacsihoz, akkor pénzért megrendelhetjük és nem kell még este kilenckor is a tűzhely mellett roskadozni, míg másnap hullafáradtan esünk be a munkahelyünkre. Igen, a minőség nem ugyan az. De valamit valamiért. Megfizethetünk valakit, hogy elhozza a csemetéket az oviból, iskolából, hogy tovább maradhassunk a munkahelyünkön, amikor szükséges. Megfizethetünk bébiszittert, aki vigyáz rájuk a szünetekben, vagy ha betegek, hogy ne kelljen szabira menni olyankor, amikor a cégnél szükség lenne ránk. Magánbölcsibe adhatjuk a gyerkőcöt, ha az államiba nem veszik fel, hogy időben vissza tudjunk menni dolgozni, még akkor is ha az egyik szülő fizetése el is megy rá. A bölcsit csak pár hónapig, esetleg egy-két évig kell fizetni, utána állami ovi, iskola jön. Viszont nem esünk ki hosszú időre a munkából, van hova visszamenni dolgozni vagy urambocsá’ törés nélkül építhetjük a karrierünket. Tehát hosszú távon bőven megtérül. Csak mi még nem szoktunk hozzá, hogy ilyen jellegű dolgokért fizessünk. Pedig a fejlett országokban mindez nagyon is gyakorlat.
Vannak sokan akik nyilván nem engedhetik meg magunknak a fentieket, de pl. a munkamegosztás bevezetése és egy jó napirend kialakítása ingyen van. Elszántság kérdése. Azután vannak sokan akik megengedhetnék maguknak, de sajnálják rá a pénzt. Pedig hosszú távon bőven megtérülne. Végül vannak, akik élnek ezekkel a lehetőségekkel, nekik általában komolyabb karrierjük vagy jól működő vállalkozásuk van, egyszóval sikeresek.
A 7/24 órás szolgálatba belefárad a test és a lélek, rovására megy az egészségnek, árt a szépségünknek (szó szerint), a párkapcsolatnak, a gyerekekkel való kapcsolatunknak és nem utolsósorban a munkahelyi helytállásnak. Időt, energiát és igen, pénzt kell(ene) fordítanunk rá, hogy segítsünk magunkon, hogy könnyebbé tegyük a saját életünket, hogy élhetőbb életet éljünk, hogy értékesek maradjunk a munkaerőpiacon. Szerintem ez az, amit önmagunkért tehetünk.
Üdvözlet mindenkinek!
Az úgy volt, hogy 2008.év szeptember elején egy hirtelen mozdulattal munkanélküli lettem (műszaki végzettség, logisztikai terület, vezető beosztás). Végül is nem estem (estünk) kétségbe, hiszen az akkor 2 éves lányunk (és 3,5 fiunk) mellől a feleségem már visszamehetett dolgozni az eredeti munkahelyére, én meg – a gyerekek és a háztartás mellett – indítok valami vállalkozást, és majd milyen jó lesz…
Gyorsan megjegyezném: ő is csak azért tudott visszamenni dolgozni, mert én otthonmaradtam a gyerekekkel…
Aztán egyszer csak hirtelen kitört a válság, és mindez felborult.
Eleinte még tartotta magát a remény, hogy hát majd csak lesz valahogy, de semmilyen vállalkozásötletemet sem tudtam beindítani. Végül szinte pánikszerűen kezdtem el munkát keresni, vidéki kisvárosban, két kisgyerek mellől, férfiként, 35 évesen.
A hölgyek megnyugtatására el kell mondjam, nekem is mindenhol feltették a kérdést: “na, és mi lesz a gyerekekkel?”. Szerencsére képzettséggel, ilyen-olyan munkatapasztalattal eléggé el vagyok látva, így a kamionsofőrtől kezdve a szervíztechnikuson át az áruházvezetőig szinte mindennek jelentkeztem, ráadásul eséllye, de semmi. Így alkalmi munkákból (gipszkartonfal építéstől a fűnyírójavításig) egészítettem ki a közben igen szűkössé váló családi költségvetést. És ez így ment másfél évig.
A számos felvételi próbálkozás alkalmával egyszer sem éreztem, hogy azért nem vesznek fel, mert kicsi gyerekek mellől jelentkezem. Lehet, hogy volt ilyen, de én azt gondolom, hogy a helyzet kulcsa abban keresendő, hogy a felvételi során vajon el tudom-e hitetni a felvételiztetővel, hogy tök mndegy mi van a gyerekkel, én azt meg fogom oldani, így neki nem lesz hátránya belőle, sőt inkább előnye származik, hiszen gyerekes munkavállalóként sokkal felelősségteljesebb munkaerő leszek (vagyok), mint egy bohém húszonéves.
Mindezt úgy, hogy (mint az elején említettem, vezető beosztásból kerültem ebbe a helyzetbe) annak idején magam is számos alkalommal felvételiztettem, és én például nem tekintettem hátránynak a jelentkező családos, gyerekes mivoltát, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy bizony ők sokkal megbízhatóbb, korrektebb munkavállalók, mint az “egykék”.
Megannyi sikertelen próbálkozás után felvettek egy autószalon szervízvezetőjének, ráadásul a korábban megkezdett vállalkozásötletek is kezdenek elindulni.
Konklúzió: nem az számít milyen helyzetben vagy, hanem az, hogy ebből mit tudsz a magad javára fordatani.
És még egy: sopánkodás helyett tanulni kell bármit, mondom bármit (csipkeverést, nyelvet, kohászatot), mert csak így lehet elébe menni a folyamtosan változó világ igényeinek.
Elég érdekes kérdés, és jók a hozzászólások is.
Nem akarok senki ellen beszélni, mert én sem szeretem a munkahelyi diszkriminációt. Én is fiatal álláskereső vagyok, nekem is nehéz elhelyezkedni, engem is diszkrimináltak már. Viszont a nők munkába állásával kapcsolatban markáns a véleményem.
OK, hogy dolgozni szeretnének, mert a pénz egy bizonyos anyagi függetlenséget ad a nőknek, valószínűleg a kiszolgáltatottság érzése vonzotta azokat a nőket, akik először elkezdték ezt a ‘nők is egyenlők’ eszmét.
Rendben is van, hogy sok feladatra talán alkalmasabbak is a nők, de meg kell érteni, hogy nem bújhatnak ki az szülő szerepéből sem, azért mert ők dolgozni akarnak. Szerintem a nőnek van a legszebb hivatása: anya és szülő egy személyben. A saját háztartásában dolgozik és a saját dolgaival foglalkozik, nem pedig másnak “hajtja a malmát”, amit megcsinál az az övé. A gyerekét magának neveli és a saját ízlése szerint. Voltak azonban olyan nők akiknek az kevés volt, hogy így éljenek, mert talán a férfi, akivel együtt éltek zsarnok volt, és attól félve, hogy kihajítja őket az utcára inkább tűrtek, de egyszer csak betelt a pohár. Erre megkapták a fene nagy szabadságukat és most itt tartunk…, kettő helyett dolgozhatnak mert mára már nem elég egy fizetés mivel a fogyasztói társadalom nyomására elszaporodott – számomra sokszor feleslegesnek tartott – igények ezt nem engedik meg.
Egy szó mint száz, a nő dolgozzon ha akar, én nem vagyok ellenére de sose szabadna elfeledni hogy ezt csak akkor és olyan mértékben tegye amennyit a család mellett megtehet. Hogy ezt a társadalom hogy oldja meg vagy hogy tolerálja esetleg miképp tudja megkönnyíteni az már más kérdes. A HR-s is ember, de sokszor olyan kérdésben dönt amibe ő nem érintett, vagy nem élt meg hasonlót.
Nagyon érdekesnek találom ezt a bejegyjzést, ha jobban megnézzük ezen országok társadalmi berendezkedését, látható, hogy pl. az USÁban azok a nők, akik dolgoznak pont nem vállalnak gyereket, vagy ha igen 40(!) éves korukban egyet. Ha egy pillanatra elgondolkodunk ezen, nyilvánvaló, hogy az az anya aki első gyermekét 40 évesen szüli, nyilván gyermeke 40 éves korában, mint nagymama nem fog segíteni, ha beteg a gyerek és be kellene menni dolgozni.
Az USÁban a népességi statisztikák egyértelműen elárulják, hogy ahol fontos a hagyományos család, ott születik több gyermek. (Ez egyébként ugyanígy érvényes Norvégiára vagy Új-Zélandra). Ezzel nem azt akarom mondani, hogy helyes, hogy diszkriminálják a nőket, én is ebben az országban élek és tapasztalom ami itt történik, az is tényleg nagyon fontos lenne, ha léteznének megfelelő (nem éhbérét fizető) részmunkaidős állások. Én simán megmondtam egy interjún, hogy nem szeretnék válaszolni a “mikor akar szülni” kérdésre, és most ott dolgozom. Még egy fontos dolgot szeretnék mondani, egy család áll a házastársakból, ahol muszáj, hogy kivegye a részét a közös teendőkből mindkét fél. Szerencsére a környezetemben ilyen házaspárok, családok élnek, így szűkebb környezetemben nem tapasztaltam, hogy a férfiak elmenekülnének a családjuk elöl (autót mosni, fodrászhoz). Azt gondolom, hogy tényleg fontos lenne társadalmi szintű látásmód-változás, fontos lenne látni egy munkáltatónak, hogy a családok támogatása (üdüléssel, család-barát munkahellyel, részmunkaidővel, normális fizetéssel), mert ahol vannak családok, ott lesznek utódok is.
Először is 62 éves, 10 éve rokkantnyugdijas férfi vagyok,mellékesen vállalkozó vagyis állás és pénzhalmozó (38eFtnyögdij+Kb ugyanennyi a vállalkozásból).Olvasva a témához a hozzászólásokat nagyon sok az igazság bennük de csak részigazságok mert ugye mindenki csak a saját szemszögéből itéli meg a helyzetet.A nők otthon maradjanak vagy sem azt elsősorban nekik kell eldönteni, attól függően hogy milyen kapcsolatban élnek.Amikor már van gyerek az első kérdés az melyik a fontosabb a pénz vagy a gyerek, de ez nem lehet kérdés ugye? A pénz az kell mert valamiből meg kell élni,de hogyan? A legfontosabb kérdésem az , hogy egy anya dolgozzon és más nevelje a gyerekét vagy gyerekeit vagy pedig Ő maga? Lehet kompromisszumot kötni, de az a legnehezebb.Szerintem a férfiak is otthon maradhatnak a gyerekkel v. gyerekekkel vannak erre nagyon alkalmasak de nagyon alkalmatlanok is.Az egész életünk a jó és rossz döntésekről szól.Mindenkinek sok sikert kivánok a további éltében és jó döntéseket.Üdv. Farkas József
> Nos, igen. Eltelt jó másfél év, mire beláttam, hogy családnak nincs helye az
P) vállalunk
> önéletrajzban. Eleinte azt gondoltam, ne húzzuk egymás idejét, beleírom:
> egyedülálló, kisgyerekes (BOOOMBAAA!!!). Nos, volt is eredmény, tényleg nem
> húzták az időt, szinte sosem hívtak interjúra. Aztán úgy döntöttem, kihagyom a
> gyereket, kihagyom a családi állapotot:
> Elsőre interjú!
> Igen, rendben, megfeleltem, hétfőn indulhat a betanulás. (Vállaltam, hogy
> elköltözöm az ország másik felébe is. ) Ez volt szerdán. Az interjú utolsó
> kérdése: volna még valami lényeges, amit el szeretne magáról mondani? Volt. A
> gyermek… Két nap múlva jött az e-mail (még csak nem is telefon), hogy a
> körülményeket figyelembe véve, mégis másra esett a választás…
>
>
> Megpályáztam egy újabb állást, “bosszúból”, hogy bebizonyítsam magamnak, akkor
> is megérem a pénzem. Rögtön válasz, jöjjön interjúra. Megbeszéltük, s végül
> nem mentem el, mert elegem lett a megaláztatásból. Ugyanez a munkáltató, annak
> ellenére, hogy nem jelentem meg az interjún, 2 hét múlva újra levelet küldött:
> szeretnék, ha részt vennék az elbeszélgetésen. Megint igent mondtam, de nem
> tudtam elmenni. Elegem lett.
>
> Kiváltottam az adószámot, s próbálok magam boldogulni – egyenlőre kisebb
> sikerrel – ami még mindíg jobb, mint azokat a savanyú arcokat látni, mikor
> szóba kerül a gyermek, s hogy ki vigyáz rá (egyébként bébiszitter tette volna,
> tehát megoldódott volna az is. )
>
> Próbálkoztam több helyen pl. azzal is, hogy ketten (anyukák
> egy munkahelyet, mint ahogy az már külföldön több helyen bevált, (s betegség
> esetén még ki is menthetnénk egymást, tehát munkaerő kiesés sem volna). Úgy
> néztek rám, mint akinek elment az esze.
>
> Tehát Gerilla önéletrajz ide v. oda (az első amit így küldtem, már interjút
> hozott), sajnos András az előítéletekkel szemben nincs megfelelő önéletrajz!
Olvasgattam a hozászolásokat többnyire mindegyikben van igazság de mégis én leegyszerűsíteném arra a problémára, hogy ha a családoknak fiataloknak jobb életkörülményeket biztosítanának és itt kizárólag anyagiakra (Fizura) gondolok akkor megnőne a születések száma Magyarországon.Ezt arra alapozom mint az előttem szóló, hogy a munkanélküliek száma irreálisan magas azok akik szerencsésen dolgozni tudnak mindegy, hogy nő vagy férfi középbeosztásig 70-80 nettóért kénytelenek robotolni.Ha mindketten dolgoznak is merjenek családot vállalni????? ez éhen halni sok de megélni kevés.( konkrétum neves ker.cég üzletvezető 82nettó+jutalék amit soha nem kap meg mert ügyesen tervezik a forg-ot. öntős 3müszak 80-85 ezer stancgépen 70-75 nettó.hát itt tart Magyarország ezért van rád szükség hogy a jófizető munkalehetőségeket megfoghassa az ember.
ui: A skandináv országokban,Németországban a munkanélküli is többszöröse a magyar fizunak. Németbe 1200 eu.
Azt hiszem, én szerencsés voltam/vagyok! A férjem vállalta a GYED-et egy ideig, mert nekem magasabb fizetés volt kilátásban (a piszkos anyagiak!!!). Ugyanolyan jól elboldogult otthon, mint én, sőt: maradhattam túlórázni, hazavihettem a munkát is. Csak a felső vezetés miatt szűnt meg a munkahelyem, azóta meg nem tudok újra elhelyezkedni. Hamarosan lejár a gyes, az álláskeresési járadék, így aztán nem is tudom, hogy mi lesz velünk. Szerencsére, hogy csak egy gyermekem van, bár már most sem tudok neki annyit megadni, mint eddig (és nem volt soha elkényeztetve semmilyen téren pl. játékok, étel, ruha, szórakozás).
Azzal meg teljesen egyetértek, hogyha egy nő dolgozik – pénzért és nem csak a házimunka meg a gyermeknevelés – akkor kihúzhatja magát, hogy ő is hozzájárult a családi kassza állapotához. Továbbá mer több gyermeket vállalni, hiszen tud gondoskodni róluk! Nekem sem lesz több gyermekem az biztos!
A felvételis kérdésekhez: ki lehet kerülni a diszkriminatív megfogalmazást is, pl. “Mesélje el egy napját!” Változás meg talán egy emberöltő múlva lesz csak, ahogy magunkat, magyarokat ismerem!
Érdekesnek találom, hogy sokak szerint a nőknek otthon kellene maradniuk – közben sokan igazságtalannak tartják, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba menjünk… Ha van munkánk, akkor is kiszolgáltatottak vagyunk a férjünknek pl. 3 gyerekkel, mert kevesebbet keresünk a férfiaknál, gytd-t a lehető legkevesebbet akarják fizetni válás után. A két nagykorú, pályakezdő munkanélküli gyereket is nekem kell egyedül életben tartanom, miközben csak az iskolásra kapok tartásdíjat. A CSJT-t is módosítani kellett volna a rendszerváltással!
Kedves András!
Köszönöm a kiigazítást, de nem volt szándékom megsérteni valakit, mert összehasonlítottam a dél-amerikai vagy ázsiai helyzettel. Csak gondoltam, miért ne lehetne elmondani a véleményt. Mivel a tények önmagukért beszélnek. Lehet, hogy részemről hiba volt összehasonlítani. Ha így van, akkor a kedves hozzászólóktól elnézést kérek. Igyekszem jobban odafigyelni.
Köszönöm!
40 évesen munkanélküli lettem. Furcsa volt. Most tapasztaltam meg, hogy a férfiakat előbb felveszik ugyanarra a munkára több pénzért. Hiába vagyok elvált, nevelek egyedül gyereket. Az állásinterjúkon a nők rémesen tapintatlanok, ők teszik fel a személyes jellegű kérdéseket. Ellenségnek számítok, mert független vagyok. Lecsaphatok a férfiakra. Mit lehet várni, ha maguk a nők nem tartanak össze??? Álláshoz egy férfin keresztül jutottam. A női kapcsolataim fordítva sültek el, megpróbáltak már eleve úgy beállítani, hogy interjúra sem jutottam el. Egy idősebb úr a “szolgálatait” ajánlotta fel segítség fejében. Nemtől függetlenül élnek közöttünk olyanok, akik nem méltók az ember névre. Ember embernek farkasa. Ezt sajnos tudomásul kell venni. Küzdeni kell, különben eltaposnak a kedves embertársaink.
Kedves Mindenki!
A téma, amint látom ismét felhergelte a kedélyeket. Így – bár nem sűrűn teszem – én is leírom a saját tapasztalataimat.
Életem során voltam már olyan helyzetben, hogy döntenem kellett, tudok-e együtt dolgozni a “hátrányos helyzetű” nőkkel. S volt olyan is, amikor együtt kellett dolgoznom velük. A tapasztalataim főleg pozitívak voltak. Kívételek azonban mindig voltak és lesznek. Sajnos vannak, akik visszaélnek a helyzettel és a munka rovására részesítik előnyben a családot. Ezt azonban igen nehéz a munkahelyről ellenőrizni. De találkozom az ellenkező példával is, amikor jól megfér a munka mellet a több gyerek. Ahhoz, hogy ez jól működjön sok-sok minen kell és nem csak a munkáltató! Az egyik, a társ. Ha a férj, élettárs nem vállal részt a gyermekekkel, háztartással járó teendőkből, akkor egy nő mindezt egyedül nem bírja. Másik, ha a család nem tud vagy nem akar segíteni, túl sok teher marad a szülőkre, így folyamatosan ütköznek az érdekek. Kinek a találkozója, tréningje, műszaka, túlórája a fontosabb? Állandó vitaforrás. Harmadik, ha a munkahely nem tudja vagy inkább nem akarja tolerálni a családi hátteret, ismét falakba ütközünk. Nem csak a nő, a férj és a gyerekek is. De mégis élni kell valahogy. Egy fizetésből ma Magyarországon nem lehet – tisztességesen – megélni. Ez nem is fog változni a következő néhány évtizedben. Nincs más, mint kompromisszumokra jutni. Otthon, a munkahelyen, a családban.
A magam részéről elmondhatom, hogy jó helyen dolgozom, bár egy fizetésből én sem tudom eltartani a családom. Igaz, ha külföldön dolgoznék, sokkal rosszabb munkával, ez működne. A feleségem szintén jó helyen dolgozik, s nem is keveset. Összeségében nem panaszkodhatunk. Kívűlről nézve sokan irigykedhetnek is. Ahogy teszik is. De. Van 4 gyerek. Két óvodás, két iskolás, bankhitel, stb. Szóval ennek ellenére a feleségemnek túlórázni kell, nekem a válság miatt inkább csökkentik a fizetésem. De mégis, megélünk valahogy. A lényeg. Mint minden dolog, az élet is egy harc. A harcban stratégiára van szükség. S esetünkben, ha a férj fizetése csökken, akkor a feleség karrierjét kell előnyben részesíteni. De ez változhat is. Egy valami azonban nem. A gyerek vagy gyerekek fognak öreg korunkban ránk nézni, amikor már a munkaadók rég lemondtak rólunk. A gyerek fogja megtermelni a nyugdíjat, amikor már nekünk nem lesz más jövedelmünk. S mi fogunk a mi vagy más gyerekére vigyázni, amikor ők lesznek ugyanebben a helyzetben. Szerintem nagy hibát követnek el azok, akik nem vállalnak gyereket. Magukkal szemben is. Ugyan nem könnyű, de meg lehet csinálni. S valóban, ha előttünk ül egy családanya, ne a családi paraméterei alapján döntsünk! Sok mindent át lehet hidalni a mai informatikai lehetőségekkel. Nem úgy, mint húsz éve. Valójában még nem nőttünk fel hozzájuk, az otthoni munkához például. Azonban gyermek kell. Kinek egy, kinek több. Igényekhez, egyéni tűrőképességhez, lehetőségekhez mérten. Különben nem fog működni a gazdaság. Kevesebb gyermek, kevesebb adófizető a jövőben, adóemelés a munkáltatónál, kevesebb fizetés a munkavállalónak…ördögi kör. S ha ma elkezdjük, a gyümölcsét a gyermekeink, unokáink élvezik majd. De ne legyünk önzőek.
Sziasztok!
Nekem öt gyerekem van, tájrendező-kertépítész végzettségem. 16 éve otthon vagyok. Szeptemberben lesz a legkisebb nyolc éves, vagyis lejár a főállású anyaságim. Még szívesen maradnék velük, mert jó velük lenni, és bőven van körülöttük tennivaló. Nem azért szültem őket, hogy a velük kapcsolatos munkákat lepaszoljam egyéb személyeknek, bébiszittereknek, napközis tanítónéniknek, stb.. És igen, szívesen dolgoznék valamit a szakmámban is, ahogy belefér az időmbe, vagyis egyre többet. A munka miért kell, hogy feltétlenül valmi rossz legyen? Én kedvtelésből szeretnék dolgozni, nem hiszem, hogy a körömreszelgetés, vagy a vásárolgatás több boldogságot okoz. Jó lenne, ha választani lehetne még a főállású anyaságot, legalább addig, amíg három gyerek általános iskolás, és egy kicsit dolgozgatnék mellette. Szerintem a hiba az adórendszerben van, mindenki azt mondja, ne legyek egyéni vállalkozó, ha nem akarom teljes gőzzel a pénzt hajtani, márpedig nem akarom. Egyébként a részmunkaidő a munkáltatónak hátrányos? Nem is értem, sokkal jobb lenne mindig friss, jókedvű munkatársakkal dolgozni, mint azzal, aki fáradt, és azt várja, hogy leteljen a munkaideje.
Azt pedig nem gondolom, hogy aki otthon van, annak leépül az agya, erről a gimis matek, és kémiatanárok gondoskodnak, ha meg is feledkeznénk róla, egyébként pedig ez teljesen rajtunk múlik.
Az életformánkon is tudunk változtatni, mi nagycsaládban élünk, segítjük, és elviseljük egymást szeretettel, nincs kocsink, sem mosogatógépunk (ez utóbbin gondolkozunk még, már volt egy ideig). Ha nem zárkózunk be magunkba, mások is meglátják, hol kell segíteni, és persze tudni kell ezt elfogadni is.
Kedves András!
Azt írod: [...]az interjún megkérdezik, van-e gyereke, mikor tervez családot alapítani, hány gyereke van, stb… Ezeket a kérdéseket a törvény tiltja [...]
Tényleg tiltja a törvény az ilyen kérdéseket?
A barátnőmet állandóan ilyenekkel bombázták az állásinterjúkon. Nagyon megköszönném, ha meg tudnád adni a pontos jogforrást!
Üdvözlettel, eddigi és további munkádhoz sok sikert kívánva:
Kerek Zoltán
Baráth András Reply:
2010. augusztus 30. at 14:14
Kedves Zoltán,
Ebben az anyagban találod a munkahelyi diszkriminációt tiltó törvényi hivatkozásokat és értelmezésüket. Link
Nagyon köszönöm! Sokat segített!
Üdv:
Kerek Zoltán!
Nem tudtam még végig olvasni az összes hozzászólást, de egyre válaszolnom kell…
Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy háztartásbeliként 12 évig a gyermekeink, az otthonunk és a férjem jelentették a mindennapjaimat. A szerencsét úgy is értem! Azt hiszem így mindegyikünk a legtöbbet kapta, amit csak kaphatott. Aztán a gyerekek felnőttek…. az addigi munkatapasztalatok elévültek… a magabiztosságot a bizonytalanság váltja fel, egy olyan területre kell lépni, mai teljesen ismeretlen. Magára kell hagynod valamit, ami eddig a te teljes felelősséged volt. Ez már így önmagában is elég ijesztő, bár nem tudom mennyire érthető annak, aki nem volt ilyen helyzetben…
…De tudom még fokozni. Tegyük fel, hogy ezzel a háttérrel apuci egyszer csak úgy gondolja, hogy neki ennyi elég is volt a családosdi nevű játékból és inkább másként szeretne élni….. Így már az előbb még csak ijesztő, már eléggé kiszolgáltatott is lett, igaz?
Kedves Hozzászóló! Továbbra is a hagyományos szerepek mellett voksolsz? Szerinted ezt tényleg fel kell vállalnia egy nőnek?
Baráth András Reply:
2010. augusztus 30. at 18:45
Kedves Anita – köszi szépen, hogy behoztad ezt az új dimenziót. Ma, amikor a válások száma minden eddigi rekordot megdönt, szerintem is fontos szempont az esetleges kiszolgáltatottság elkerülése.
Kedves Hozzászólók és András!
Rengeteg hozzászólással egyetértek, és megosztanék mindenkivel egy számomra meglepő, pozitív tapasztalatot.
Május vége óta dolgozom közcélú alkalmazottként egy gyógy- és wellness-fürdőben. Pénztárosként hol 8, hol 12 órás munkarendben. A közvetlen felettesem egy roppant kedves, humánus hölgy, aki 40-50 év közötti. Júliusban és augusztusban is úgy készítette el a beosztásomat, hogy lehetőleg ne kelljen sokszor 12 óráznom (havonta max. 1-2 alkalommal csak), és ráadásul mindkét hónapban kaptam 4 nap egybefüggő szabadnapot, hogy a gyermekemmel tölthessem. Szeptember 24-ig tart a szerződésem, és szeptemberre már alig osztott be pénztárba, inkább az irodába osztott be, hogy reggel el tudjam vinni a fiam iskolába, és délután érte tudjak menni időben. Ritka az ilyen felettes. Nagyon sajnálom, hogy nem tudnak állandó alkalmazásban tartani.
Más! A részmunkaidő jó lenne a nőknek, az anyáknak, ha tisztességesen megfizetnék, mint ahogy a normál munkaidő is abszolút vállalható lenne, ha olyan összeget tudna keresni vele férfi és nő egyaránt, hogy nem luxuskiadásnak számítana egy háztartási alkalmazott, aki esetleg a gyermekért is el tudna menni az oviba, iskolába, szükség esetén el tudná vinni edzésre, sürgős esetben orvoshoz is akár, és így normális életet élhetne az is, aki teljes munkaidőben akar dolgozni, és az is, aki csak részmunkaidőt tud vállalni (lásd: 2 fő teljes munkaidős “civil” munkát tudna adni 1 fő részmunkaidős “civilnek”).
Azt gondolom, hogy a fejlett társadalmak mindegyikében megtalálható ez a gyakorlat. Természetesen a családmodell sem a mai magyar szemléletnek megfelelő (2 felnőtt + 1 gyermek, vagy 1 felnőtt + 1 gyermek), hanem legalább 2 felnőtt + 2 vagy 3 gyermek.
Üdvözlettel: Móni
Igen, a hagyományos szerepek mellett voksolok. Ami persze nem jelenti azt, hogy például a férfi nem mehetne gyes-re, vagy mint nálunk is a házasságunk kezdetén én dolgoztam, míg a férjem még tanult másfél évig. Ha a szükség úgy hozza, teljesen természetes. Nálunk a férjem is kiveszi a részét a házimunkából, gyereknevelésből,(főleg, ha nem vagyok éppen a helyzet magaslatán) eszébe sem jut basáskodni.A családosdi pedig egyáltalán nem játék, hanem két ember szent szövetsége, úgyhogy nem félek, hogy Ő, vagy akár én lelépnék.
A nagycsaládok felbomlása szerintem nagyon nagy baj, hiszen a gyengéket megtartották/eltartották az erősek, így senki nem függött ennyire egy munkahelytől. Feladat mindig van, legfeljebb nem fizetnek érte. És ha van feladata az embernek, már nem érzi olyan szörnyen magát munkahely nélkül sem.
ez a téma sajnos még sokáig kényes marad és ebben benne van mindegyik fél vastagon.. mindenre lehet példát és ellenpéldát találni, de itt is az a helyzet, ami az összes diszkriminációnál/sztereotípiánál működik, nem egyes eseteket vizsgálunk, hanem általánosítunk..
gyakorló hr-esként láttam példát pozitív és negatív megközelítésre is. voltak szakmai vezetőim, akik kifejezetten szerették a kisgyerekes anyukákat, mert sokkal lojálisabbak a céghez, nem ugrálnak annyit, mint a fiatalok és jobban lehet velük számolni munkaidő alatt, mint egyébként bárki mással, lelkesek, oda teszik magukat, bármi. tény, hogy munkaidőt illetően nem túl rugalmasak, de azért akad jó pár olyan munkakör, ahol ez nem is igazán elvárás.
és persze láttam olyat is, hogy bizonyos életkorú nőket nem preferáltak más vezetők, mert amikor a harmadik embert veszem fel másfél év alatt ugyanabba a pozícióba és bár az interjún előadta mindegyik leányzó, hogy neki a családalapítás még nem időszerű, ezek után fél éven belül mégis csak ‘beköszönt a nemvárt gyermekáldás’, akkor vica versa ezen is elgondolkodom. vezetőként az 5 fős csapatomban plusz 3 fő kismamával számolni, akik bármikor visszajöhetnek, vagy ‘csak’ egy újabb ember betanításával bajlódni ismételten most már sokadszor, háááát, nem tudom.. nő létemre megértem, ha ezek után ‘racionálisan’ nem nő mellett dönt egy vezető.
ebből nem azt akarom kihozni, hogy ne tegyünk semmit a diszkrimináció ellen, épp ellenkezőleg.. csak úgy gondolom, hogy az éremnek két oldala van és van az a szituáció, amikor a vezető is érezheti magát átverve a kiválasztás kapcsán..
tökéletes őszinteség persze ritkán adódik egy interjún, hiszen a munkáltató a céget, az álláskereső pedig magát szeretné eladni, ami néha tudat alatt is más kép kialakítására motiválja mindkét felet, de azért nem árt a realitásoknál maradni, úgy hosszú távon kisebb a csalódás esélye.. legalábbis én sosem mondtam senkinek, hogy itt kolbászból van a kerítés, egy munkának vannak nehéz pontjai is, legyen reális a kép, akkor tud jól dönteni a pályázó. ha a nehézségekkel együtt is akarja a pozíciót, akkor hajrá!
szóval a gender témához visszatérve, nekünk nőknek is kell tenni azért, hogy megmutassuk, ezek az előítéletek hamisak és sajnos a cégvezetésnek is nagyon tudatosan kell törekednie arra, hogy egyenlő elbánásban részesüljenek a munkavállalók. gondolok itt például arra, hogy ugyanazért a munkáért a nők még ma is lényegesen kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak, ez is egy elég komoly negatív diszkrimináció, vagy a kinevezéseknél, a jelenlegi munkahelyemen a kollégák 70%-a nő, a vezetők esetében pedig kevesebb, mint 10%, pedig a legnagyobb nagyfőnök nő..
a részmunkaidő valahol lehet alternatíva, jelen pillanatban a személyes történetem szempontjából én sem bánnám, ha népszerűbb lenne, de ehhez komoly támogatásokra van szükség állami oldalról, hogy a népszerűségét növelni lehessen a munkáltatók körében.
Nagy kalappal minden kismamának és női pályázónak a karrierjéhez! Higyjétek el, a ‘másik oldal’ is dolgozik értetek, Nőkért, de ehhez a Ti segítségetekre is szükség van!
Kedves András!
Nagyon jó lenne, ha felvállalnád a hátrányos megkülönböztetés elleni védőharcot a munkáltatók ellen, összefogva jogászokkal, normális HR-esekkel.
A gyermekes anyukák és középkorú m.vállalók ügyén túl megérne egy misét az azonos munkáért óriási eltéréssel fizetett munkabérek ügye is szerintem. Felháborító, hogy ma az ún. csókosoknak horribilis pénzeket fizetnek, míg mezei, utcáról felvett m.vállalóknak csak munkából jut sok. Van egy elvi jogszabály az ilyen esetek tilalmára, de ez semmit nem ér a gyakorlatban.
Próbaper már volt ez utóbbi témában, de csak egyről tudok, és ott egyértelmű volt a fizikai m.körben dolgozók esetében, mi a feladat.
Szellemi m.körben viszont azzal takarózik a munkáltató, amivel tud. Ráadásul hogyan indítsd ilyen pert, miközben szükséged van egy m.helyre, és aztán ki akar felvenni egy kötözködő, pereskedő m.erőt, aki nem is fiatal már, 50 körüli?
A kiszolgáltatottságunkkal meg maximálisan visszaélnek a munkáltatók.
Létrehoznál egy olyan honlapot, ami erről a társadalmilag fontos szerepvállalásról szól? Ha tényleg tenni szeretnél valamit ez ügyben, kérlek, mozgósítsd kapcsolataidat, melyek remélhetőleg kiterjedtek…
Mi, akik az árnyékos oldalon vagyunk, csak reménykedhetünk abban, hogy talán ide is elér a demokrácia és jogállamiság.
Baráth András Reply:
2010. szeptember 1. at 09:51
Kedves Eszter – köszönöm szépen a felvetésed. Kétségtelen, hogy engem is foglalkoztat ez a gondolat, de még nem határoztam el magam. De látod, itt van egy hatalmas különbség egy személyzeti tanácsadó (magyarul: munkaközvetítő) cég között és köztem, önéletrajz tanácsadó között. Míg a munkaközvetítők ügyfelei (akiktől a bevételük származik) a munkaadók, így valójában az ő érdeküket képviselik. Nekem az ügyfeleim az álláskeresők, és én elsősorban az ő érdekeiket nézem a tanácsadás során. Nálam nincs olyan érdekellentét, ami miatt nem emelhetnék szót a munkaadóknál előforduló rendszeres diszkrimináció ellen. De egy ilyen küzdelem nagyon alapos és átgondolt felkészülést igényel.
A többiek hogyan látják ezt?
Nagyon érdekes vita!
Vállalkozásomhoz szervezőket, és menedzsert keresek és interjúztatok. Rengeteg fiatal jelentkezik, de első körben megijednek a feladat nagyságától, a jutalékos rendszertől, ami kezdetben szinte elkerülhetetlen. A neveltetésük, hiányos, kitől és mikor tanultak volna tiszteletet, és jó modort? én az érettebb megfontoltabb korosztályra szavazok. sokkal stabilabbak, jobban lehet számítani Rájuk, mint a kis tapasztalattal rendelkező pályakezdőkre.
Sok sikert az anyukáknak, és közép korosztálynak!
Kedves András,
Azt hiszem hogy amikor 2 éve,december 23-ai dátummal, a céges karácsonyi ünnepséget követően megkaptam a felmondásomat, akkor döntöttem el,hogy sem nőként, sem középkorúként sem kiskorú gyerekesként sem túlképzettnek minősitettként sem semmilyen minőségben nem akarok a továbbiakban ebben az országban munkát keresni, vállalni. Igy külföldön kerestem és találtam állást, sokkal alacsonyabb munkakörben, mint amit valaha is csináltam.Azóta a munkámban idekint igen elismert vagyok,folyamatosan továbbképeznek és most 1,5 év után már igazi európai fizetésért felajánlottak nekem egy hasonló munkakört, mint amiben otthon is dolgoztam.1 hónapot dolgozom és 1 hónapot otthon vagyok, ezalatt a kisbabával napközben babysitter van, este pedig a család többi tagja.Igy is működik a dolog, persze mindenkinek áldozatot kellett hoznia, férjemre hárulnak az otthoni teendők is teljes egészében – persze a saját munkája mellett- amikor nem vagyok otthon és ő derekasan állja a sarat, a picibabán kivül még 2 nagyobb gyerekünk is van, akiket még “sinre kell tenni”, mert még iskolásként vagy pályakezdőként keresik az útjukat, igy nem volt kérdés hogy dolgozzam-e. Talán az én életem mindenre példa, arra hogy egy nőnek egyáltalán nem kell otthon maradnia, arra hogy a férj egyenrangúan kiveszi a részét az otthoni munkákból és a gyerek nevelésből, arra hogy igenis érdemes -ugyan az én esetemben nem kevesebb fizetésért de- jóval alacsonyabb munkakörben elhelyezkedni, mert hosszútávon ha jól dolgozol, akkor külföldön megbecsülnek és előrelépsz nemtől és kortól függetlenül.És még egy példa arra, hogy nálunk nyugatabbra hogy gondolkoznak a munkáltatók, a főnöknőm mielőtt felajánlotta az új állást megkérdezte hogy pontosan hány éves is vagyok,mondtam 46, ó akkor még 20 éved van a munkában úgyhogy még rengeteget profitálhatsz az új munkakörödben..mondta ő.
Vagyis 46 évesen nemhogy leirnak, hanem még hosszútávon számitanak rám.Persze tudom hogy sokan nem tudják, merik bevállalni nőként,pláne gyerekesként stb. a külföldi munkát de a mai világban bizony világpolgárnak kell lennünk, a családoknak úgy kell működniük mint egy kis cégnek, mindenki csapatjátékos kell legyen, mobilisnak kell lennünk és mernünk kell kockáztatni nemtől és kortól függetlenül.Hozzám hasonlóan sokan dolgoznak külföldön vannak akik heti/kétheti , havi váltásban, vagy 2 hónap kinn, 1 hónap otthon pl.orvosok, nővérek stb.sorolhatnám.Persze biztosan sokan vannak akik azt mondják, hogy milyen anya az, aki otthon hagyja a kisgyerekét vagy a kamaszgyerekét 1 hónapra.A válaszom az, hogy jó anya, a kisbaba rendkivül kiegyensúlyozott és repdes az örrömtől ha telefonon hallja a hangomat vagy amikor hazamegyek, mert akkor 1 egész hónapot vele vagyok.A kamasz gyerekünk nagyon jótanuló egy rendkivül erős gimnáziumban, fantasztikusan önálló és kreativ, állandóan utazik nyelvtanulás és külföldi tapasztalatszerzés céljából,rendkivül kiegyensúlyozott gyerek.
Én mióta külföldön dolgozom szintén sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok az itteni nyugodt és barátságos légkör miatt, a gyerekeim önállóbbak, és visszafiatalodtam úgy 10 évet, mivel itt az én 46 évem elég fiatal kornak számit.Jelenleg azon gondolkozunk, hogy áttelepüljünk-e ide, vagy maradjunk a jelenlegi kettős életnél.
Az biztos, hogy akiket az ember lát maga körül, igazán kiegyensúlyozott és sokoldalú nőket – nincs sok, de vannak – , azok mind gyereket is nevelnek, háziasszonykodnak is, és dolgoznak is. Ki így, ki úgy, de dolgoznak. Én nem vagyok pesszimista a nők és a munkavállalás viszonylatában. Csak nem feltétlenül az álláshirdetésre jelentkezés, interjú, állás vállalás a megfelelő út egy kisgyerekes anyukának. A Ladies Firstnél éppen abban segítünk nőknek, asszonyoknak, anyukáknak többnyire, hogy fogalmazzák meg, mit is akarnak valójában dolgozni, mi lenne nekik és hogyan lenne neki testhezálló, és aztán ezt a munkát keressék meg. Igen, munkát és nem állást.
A témában egy cikk a törvényi lehetőségekről: http://www.profession.hu/cikk/20100830/munkavegzes_gyes_mellett_es_gyes_utan/419
Nekem továbbra is az a véleményem, hogy nem állást, hanem munkát kell keresni – nem siekres az a stratégia, hogy száz helyre beadom az önéletrajzot és bosszankodom, hogy sehol sem kellek.
Ez nem házassági tanácsadó de a munka család női munka kérdéssel össze függ.
Én annak iszom a levét hogy fel mertem vállalni, ameddig a gyereknek szüksége van rám otthon maradok (5 év gyes), majd olyan munkát vállalok amely kötetlen munkaidővel jár és nem a jutalékot hajszolom hanem igyekszem a gyerekeim érdekének megfelelően rendelkezésre állni. Külön órák, zeneiskola, tánciskola ezeket csak úgy lehet, hogy valaki odaviszi és hazahozza a másodikos harmadikos gyereket. Ki ha nincs a nagyi, és apa dolgozik? Anya, vagy senki….
Ez oda vezetett,anyagilag kiszolgáltatott lettem, a férjem felé. Majd egyszer csak számon kérte tőlem az ex férjem hogy miért nem keresek én annyit mint Ő? Azt költsem el amit én keresek meg. Végül
Oda jutottunk hogy én egyedül tartottam el a két gyereket, ő meg egy fillért sem adott haza, s naponta megalázott.
Amikor tarthatatlanná vált elváltam. Az addig közösen épített vállalkozás és minden anyagi javak természetesen a férj kezébe kerültek.
Végre békés lett az életünk, de
egyedül két gyerekkel egy lelakott kis lakásban családfenntartóként
olyan munkát kellett találnom, ami annyi jövedelmet hoz mintha két ember keresné meg azt a pénzt. Kezdő pozícióba kerültem akkor 35 évesen. 3 műszakot vállaltam.
A jelenlegi alapbérem már jóval negyvenen túl, 65 ezerrel kevesebb mint az azonos korú képzettségű azonos munkát ugyan olyan munkarendben végző munkatársaim bére. Vannak akik 15-20 évvel fiatalabbak nálam mégis többet keresnek, főleg férfiak.
Tehát a családnak szentelt időt megbosszulta rajtam a gazdasági környezetem. Ha bíróságra megyek diszkrimináció miatt, teljesen el lehetetlenülök a cégemnél. Globális cég, zsebükben van fél Európa.
Én meg nem vagyok senki, egy eldobható alkalmazott, van 100 másik, ha én elmegyek…
Ezt naponta hallgatják itt a dolgozók, de a CÉG pályázik a legjobb munkahely címre. Biztos meg is veszik majd maguknak ezt a címet.
Nem bántam meg a gyerekeimre szánt időt. Az ő jelenlegi teljesítményük személyiségük engem igazol. Kár lett volna egy multira pazarolni a gyerekekkel töltött éveket.
Igaz hogy ma nehéz anyagi helyzetben vagyunk az alacsonyabb bérem miatt. S az sem törvényszerű hogy egy nőt pont a férje a vállalkozó társa akarjon tönkre tenni.
A gyereknek nem bölcsire, hanem anyára van szüksége, ezt nincs joga elvenni tőle senkinek. Legyen 3 év gyes, és legyen utána elegendő óvoda. De mindenek előtt munka lehetőségre van szükség, tisztes bérekre a férfiak és nők részére egyaránt. Kedvezményes hitelekre az életkezdéshez, nem 30-47 % os uzsora kamatra amit már a BOKROS csomag idején megéltünk, s csak egyre rosszabb lett.
Én vállaltam volna 3-4 gyereket ha megtehettem volna, s nem egyedül kell őket felnevelnem. Anyám 6 gyerekes családból jön, apám 3 gyerekes családból. Mi is 3 an vagyunk testvérek de az öcséim már a 90 es évek után nőttek fel. Ők nem alapítottak családot és nincs egy gyerekük sem. Albérletben tengődnek, a nyomorba nem akarnak családot alapítani.
Ez a nagy hiba! Elkallódnak a fiaink, és elkallódnak a lányaink.
Ezért fogy a magyar.
Nem hajlandók nyomorogni, inkább túlélnek egy albérletben valahogy, és 30 majd 40 után lemondanak a családalapításról.
Itt nem csak a nőkről van szó. A fiatalok kilátástalanságáról.
A nagymamám 6 gyerekét felnevelte soha nem volt “munkahelye” mégis nagyobb megbecsülést és tiszteletet kapott, mint ma egy olyan nő akinek van 3 szakmája, diplomája, nyevvizsgája, jogosítványa, tudja hol kell olajat tölteni a kocsijába, ért a számítástechnikához, összerakja a gyerek PC jét és hálózatot épít a lakásban, vezeti a saját háztartását, megjavítja a csapot, kifest, zárat cserél, villanykapcsolót szerel, és eltartja egyedül a gyerekeit.
Pedig az ilyen gyereket vállaló anyák azok akik
a jövőnket megszülik és felnevelik.
Ők a mai 35-50 közötti asszonyok akiket a munkaerő piac semmibe vesz.
Ezeknek az asszonyoknak már nem fog senki nyugdíjat fizetni, mert a mai huszonéves korosztály nem szüli meg a következő generációt elegendő számban. Elöregszünk. 50-en túl nem kapunk már munkát sem.
Szerintem van kiút! De ez már így is túl hosszú lett.
Részmunaidő:
Ma Magyarországon azt jelenti a részmunkaidő, hogy
nyolc óra munkáért 4 óra fizetést kapsz.
Ezt láttam több multi kereskedelmi cégnél, főleg pénztáros középkorú vagy idősebb nők foglalkoztatása sorá, személyes ismerőseim részletezték is a dolgot.
Még valami munkaidő ügyben.
Dolgoztam egy NAGYON sikeres tüzépes vállalkozónak Debrecenben.
11 órát kellett a munkahelyen dolgozni, fix minimál havibért fizetett, a férfiaknak minden nap, szombat vasárnap is menni kellett dolgozni a nőknek minden második vasárnap volt szabad. A WC ig minden bekamerázva, amiről előre egy szót sem szólt, mint ahogy a napi 11 órás és hétvégi munkaidőt is csak szerződéskötés után tudtuk meg. Kellett az állás.
Soha nem utalt bankszámlára, kézbe adta a fizetést, így nem volt nyoma. Egy átlagos havi fizetésért dupla munkát végeztetett mindenkivel. A régebbi dolgozók zsebbe kaptak plusz pénzeket, elkerülendő hogy magasabb bér után a járulékokat meg kelljen fizetni.
Két kopasz, kétajtós szekrény “man in black” pasas állt a jelenléti ív aláírásánál
hétfőtől péntekig, és mondogatták hogy:
Figyeljetek lányok, csak 8 órát lehet beírni, mert ha jön az APEH baj lessssz. Két hónap után elegem lett.
Megkérdeztem a kopaszt
És mi van ha én vagyok az APEH?
Megállt a levegő!
Másnap beadtam a felmondásom.
Ez majd 10 év múltával is, a város egyik legsikeresebb leggazdagabb családi vállalkozása.
Kedves András!
Tetszenek a levelei, de engem komolyan elgondolkodtat, amiket az idősebbeknek, gyerekes szülőknek ír, javasol. Ön ugyanolyan negatívan kezeli őket, hátrányos helyzetűeknek tartja, mint a munkáltatók, kvázi letagadtatja ezeket az információkat. Szerintem ez egy nagyon rossz tendencia, mindenki mismásol, mellébeszél, titkolódzik és közben azt keresi, hogy ugyan hol hazudik, mit titkol el a másik. Rémes. Egyébként szerintem meg fog változni az Ön véleménye is ezekről a dolgokról, amint családja, gyermeke lesz, s persze eléri a 40-es korosztályt… Érdekelne, hogy Ön kiket alkalmaz, már amennyiben vannak alkalmazottai.
A nők foglalkoztatásáról órákig tudnék Önnek mesélni, ha érdekli. Persze Önnek nyilván nem ez a célja, profilja.
Üdvözli:
Magyar Eleonóra
Baráth András Reply:
2010. szeptember 26. at 18:30
Kedves Eleonóra,
Ha kérhetem, ezen a fórumon ne személyeskedjünk, hanem próbáljunk tárgyilagosan hozzászólni. Kíváncsi lennék például az Ön javaslatára.
Ami engem illet: a kisgyerekeseket, a nőket, a középkorúakat, nem én, hanem a munkaerőpiac kezeli negatívan. Ezen rövidtávon nem lehet változtani sajnos, alkalmazkodni kell hozzá. Ha megnézi az ügyfeleimmel készült felvételeket (akik között van középkorú és kisgyermekes anyuka is), akkor láthatja, hogy náluk működött az, amit javasolni szoktam:
http://www.youtube.com/watch?v=hSoqnwISAL8
http://www.youtube.com/watch?v=TQx0K_Eobp0
Mellesleg van feleségem és családom, és van két részmunkaidős munkatársam: mindketten hölgyek az egyikőjük 57 éves, a másik 30 éves, és sajnos kerekesszékes…
A világ irracionálisan gondolkodik.Lásd a munkaerő kiválasztásnál is. Ott van a legnagyobb diszkrimináció. Hány éves vagy, miért estél ki ennyit a szakmádból, hány gyereked van, dohányzol, és még sorolhatnám… Rosszabb,mint a kihallgatás. Ezeket a kérdéseket akkor teszik fel, ha nem akarnak felvenni.Azt nyíltan nem mondhatják, hogy nem kellesz. Egy főnök írt egyszer nekem egy fórumon.Azt írta, hogyha neki kell az az ember, akkor nem érdekli például az,hogy mennyit esett ki a munkából. Azt sem értem ,hogy miért számít az “bűnnek”, ha valaki munkanélküli? Az emberek nagy százaléka önhibáján kívül veszti el a munkahelyét. Én nem árulok az interjúkon zsákbamacskát. Megmondom, hogy nem dolgozom. Ha hazudnék, úgyis én látnám a kárát. Őszinte szoktam lenni az interjúkon.