Miért érdemes májusban aktívan állás keresni?

Írta: Baráth András  |  2017. május 12.  |  c 3 hozzászólás

Van egy érdekes és makacs tévhit az álláskeresők körében, ami feltehetően Téged is hátrányosan érint. Nagy a valószínűsége ugyanis, hogy Te is akkor keresel a legintenzívebben állást, amikor mindenki más. Így a legnagyobb versenyben kellene tudnod érvényesülni, ráadásul a munkáltatók NEM is ekkor keresik a legtöbb jelöltet.

Te mikor vagy a legaktívabb?

A legtöbb álláskereső az újévi fogadalmakban és a nyár végi újrakezdésben hisz, tehát januárban-februárban és augusztusban-szeptemberben aktivizálja magát leginkább, akkor kezdi el a cégeket bombázni az önéletrajzával. Az én adataim is azt mutatják, hogy az év eleji kiugró intenzitás után már áprilisban lecsökken az álláskeresők aktivitása, és ez tart egészen augusztus elejéig. Biztosan mindenki arra számít, hogy nyári uborkaszezonhoz közeledve megáll a cégeknél az élet. Gyanítom, hogy Te is visszavettél a lelkesedésedből és az álláskeresés tempójából. Ez azonban a lehető legrosszabb amit tehetsz.

Most kellene tövig nyomni a gázt!

A Workania állásportál által végzett kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a cégeknél éppen a nyár eleji időszak a legaktívabb toborzási szempontból. Nagy az esély, hogy pont akkor hibernálod az álláskeresést, (arra számítva, hogy a cégeknél uborkaszezon van), amikor a munkáltatók a legtöbb új embert keresik.

A Workania állásportál szerint a május, június, július a legerősebb hónap! A munkáltatók ilyenkor adják fel a legtöbb álláshirdetést! Ha ebben az időszakban komolyan ráhajtanál az elhelyezkedésre, jóval nagyobb esélyed lenne, hiszen a többi álláskereső ilyenkor éppen hátradől a székében. “Kevesebb az eszkimó, és több a fóka”, azaz kevesebb álláskeresővel kell versenyezned, és több álláslehetőségre lehet pályázni. A nyár eleji időszakot érdemes lenne jobban kihasználnod! “Jó-jó András, de már kezdek belefáradni ebbe az egészbe” – gondolhatod most magadban. Tudom, és megértem, ezért fontos, hogy tényleg ott legyél majd a Gerilla Karrier Napok valamelyik előadásán.

ÚJDONSÁG! – Gerilla Karrier Napok

Május vége felé egy nagy szabású, álláskeresőknek és állásváltáson gondolkozó szakembereknek szóló ingyenes online előadás-sorozatot szervezünk. Nagyon sok visszajelzést kapok, hogy az ingyenes videóim és előadásaim segítségével is nagyon sokan tudnak elhelyezkedni, és erre most még ráteszek egy lapáttal.

Az online előadás-sorozaton azonban a helyek száma korlátozott lesz a sávszélesség miatt, ezért mindenképpen érdemes elsőként lefoglalnod a helyed az előadáson

Úgy döntöttem, hogy május végén egy ingyenes élő online előadássorozatban a speciálisabb helyzetben lévő álláskeresők felkészítésében szeretnék segíteni. 5 napon keresztül 5 élő előadást tartok, amelyekben egy-egy speciálisabb helyzetben lévő szakember csoportnak fogok segíteni konkrét tanácsokkal. A tematikát a következő napokban állítom össze, de biztosan foglalkozni fogok a 45-50 évnél idősebb álláskeresők, a vezetők, a kisgyerekes anyukák és a középfokú végzettségűek és a vidékiek elhelyezkedési nehézségeivel.

Az előadás-sorozatot az interneten tartom, de a sávszélesség miatt a helyek korlátozottak lesznek egy-egy előadáson, amiknek a végén egyéni kérdésekre is válaszolok majd.

Oszd meg barátoddal is, segíts neki is az álláskeresében!

Van olyan ismerősöd, aki szintén állást keres, és hasznára válna, ha részt tudna venni a Gerilla Karrier Napok ingyenes, online előadásain? Ha igen, akkor kérlek, küldd tovább neki ezt a linket: http://www.gerillaoneletrajz.hu/ingyenes-eloadas-sorozat-ertesito/ és erősítsd meg abban, hogy bár már nem sokáig, de még ő is feliratkozhat az előadások Facebook Messenger értesítőjére.

 

A szerzőről

Baráth András

Baráth András okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. András álmodta meg és hozta létre 2009-ben a Gerilla Önéletrajz Műhelyt azzal a céllal, hogy segítsen elhelyezkedni az álláskeresőknek az általa kidolgozott gerilla önéletrajz módszerek valamint a modern álláskeresési technikák segítségével. András a legjelentősebb szakmai szervezet, az Önéletrajzírók és Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének (Professional Association of Resume Writers and Career Coaches) tagja, és vizsgázott szakértője. Büszke arra, hogy az elmúlt hét évben több ezer álláskereső talált új állást az általa tanított álláskeresési stratégiák segítségével.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!

A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.


Vass Zsuzsanna
2017. május 15. hétfő 16:17

Nagyon tetszett a 4részes álláskeresési videó-sorozatod! Okosan felépített, profin prezentált, rögtön alkalmazható. Kedvet csinál az álláskereséshez 🤗 Gratulálok!

Válasz

Malya József
2017. május 15. hétfő 20:42

Várom a tanácsaid nagyon,a pályakezdő lányom, és aMgam nevében is. Üdv.

Válasz

Mária
2017. május 17. szerda 18:54

Kedves András!Én egy speciális állatfaj vagyok! 46 év aktiv munkaviszony után kisnyugdijas vagyok.igaz 1997 ben üzemi balesetem volt.nem rokkant lettem,csak 50% szoc járadékos..ez az állapot meghatározta a további életemet..ettől kezdve csak részmunkaidőben lehettem bejelentve.. akkor ez 12500 ft volt! Igy ma is kénytelen vagyok dolgozni!Az ilyeneket nagyon kihasználják a Magyar vállalkozók. A munkába állásom előtt megbeszéltem a leendő munkáltatómmal hogy az éves szabadságom terhére minden évben 3 hetet szanatóriumban kell töltenem! A döbbenet akkor következett be amikor visszaértem a szanatóriumi kezelésről: "nincs fizetett szabadság hisz be sem jelentettelek"..Változtatnék munkahelyet,de a lehetőségeim nagyon korlátozottak..én csak részmunkaidős állást vállalnék! Gondolod van még lehetőségem,hogy egy normális ,bejelentett munkát megpályázzak? Előre is köszönöm a válaszodat.
Tisztelettel:
Sándorné Hajzer Mária.

Válasz

Az önéletrajzok 5 legsúlyosabb hibája
Ingyenes e-book tanulmány
A pályázók 99%-a 5 tipikus hibán bukik el. Ha figyelsz arra, hogy ezeket a hibákat NE kövesd el, akkor:
  • biztosan NEM KERÜL rögtön a KUKÁBA a pályázatod,
  • az ÖNÉLETRAJZODDAL KI FOGSZ TŰNNI a tömegből,
  • MEGNYERED a toborzók figyelmét,
  • és TÖBB ÁLLÁSINTERJÚRA fognak behívni.
Az önéletrajzok 5 legsúlyosabb hibája e-book

Gerilla Önéletrajz Tippek

Ingyenes önéletrajzíró tanfolyam ajándék tanulmánnyal. Kérd el most!

Kérlek, add meg a keresztneved!
Kérlek, add meg az email címed!