Fontos teendők az interjú után

Íme két fontos dolog, amivel előbbre tolhatod a neved a befutók listáján, vagy akár korrigálhatsz egy kevésbé sikeres felvételi beszélgetést. Az egyik technikát a Megasztár szerkesztői már évek óta használják valami hasonlóra…

A közelmúltban Győrben jártam, ahol találkoztam Bögös Attila ügyfelemmel, aki sikeresen elhelyezkedett a Gerilla Módszer segítségével. Attila egy nagyon érdekes dolgot mesélt az interjúval kapcsolatban.

Azt mondta, hogy az interjú remekül sikerült, ezért aztán nagy csalódásként érte, hogy két nappal később nemleges választ kapott.

Ennél jobban csak akkor lepődött meg, amikor a cég ismét kereste, hogy mégis állást szeretnének neki ajánlani. Így is lett, és Attila örömmel írta alá a munkaszerződését.

Ez a történet arra hívja fel a figyelmet, hogy egy interjú után még semmisem lefutott. A végleges döntés általában néhány nap vagy inkább néhány hét elteltével születik csak meg, és addig bizony lehet és kell is befolyásolni a döntéshozókat.

A most bemutatásra kerülő technikákra akkor is szükséged van, ha úgy érzed, hogy jól ment az interjúd. Ezzel a módszerrel azonban akkor is eséllyel hathatsz a döntés kimenetelére, ha esetleg nem remekeltél a felvételi beszélgetésen.

Köszönd meg a lehetőséget!

A mai szuper-hatékony világban komoly ráfordításnak számít egy cégtől, ha szakemberei szánnak egy vagy két órát a meghallgatásodra. Ezért aztán illik megköszönni ezt egy rövid üzenettel.

Küldj egy rövid 'Köszönöm' üzenetet

Nem, nem email-re gondolok. Azt már tudod a gerilla módszerekből, hogy az email mint kommunikációs csatorna a túlterheltség miatt kevésbé hatékony.

Egyszerűen küldj egy rövid köszönő levelet postán mindenkinek, akivel az interjún találkoztál!

De nem is a köszönet a lényeg, hanem…

Ha láttad már valaha a Megasztár tévéműsort, akkor talán emlékszel, hogy a szerkesztők a műsor során többször vágnak be rövid snitteket a korábban elhangzó produkciókról. Ezt azért teszik, mert a 8-10 előadásból a közönség és a nézők kevésbé emlékeznek a műsor elején elhangzottakra, így ezek az előadók a szavazáskor hátrányban lennének. Ezért tehát a sok emlékeztető arról, hogy kit is látott kicsit korábban a nagyérdemű, aki tulajdonképpen meghozza a döntést a jelölt továbbjutásáról.

Az igazi zsűri nem ők, hanem a közönség

A kiválasztási szakemberek fejében is hasonló felejtés megy végbe. Egy pozícióra ők is meghallgatnak akár egy tucat jelöltet is, és bizony a néhány nappal korábban leinterjúztatott jelöltre már kevésbé emlékeznek.

Na itt jön jól a köszönőlevél, amivel diszkréten felhívhatod magadra a figyelmet. Ez a Te emlékeztetőd. Sőt, ezt a hatást még lehet fokozni, mindjárt megmutatom hogyan.

Kibővített köszönőlevél

Előfordult már veled, hogy úgy jöttél ki egy interjúról, hogy valami fontosat elfelejtettél megemlíteni? Vagy egyszerűen csak nem tudtad úgy megvilágítani a tapasztalatodat, mint ahogyan szeretted volna? Ez teljesen általános egy felvételi beszélgetéskor, de van orvosság!

Ez nem más, mint a kibővített köszönőlevél, melyben azon túl, hogy röviden megköszönöd az interjút, még hangsúlyozhatod azt is, ami kimaradt. A levélben megfelelő terjedelemben kitérhetsz azokra a készségeidre, amiket még jobban ki szeretnél emelni.

A köszönőlevélben még egy fontos dolgot tehetsz:

A kiválasztási szakemberek gyakran azt is nézik egy felvételkor, hogy Te örömmel végeznéd-e a feladatot. Mert tudják, hogy egy lelkes, a feladatait szívesen végző munkatárs felér két átlagossal. Viszont egy interjú során épp ezt a lelkesedést nehéz közvetíteni.

“Tetszik nekem ez a jelölt, a tudása is megvan a munkához, de nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ezt szeretné csinálni” – ez a bizonytalanság állandóan ott van a szakmai vezető fejében, és sok jelölt bukott már el miatta.

Ezt a lehetésges kifogást is tudod kezelni a köszönőlevélben. Kicsit lentebb találsz egy példát a kibővített levélre, de előtte néhány fontos emlékeztető a logisztikával kapcsolatban:

  • Ne felejtsd eltenni a névjegykártyákat, amit az interjúztatóktól kaptál!
  • A köszönőlevél elküldésére nincs sok időd, hiszen egy-két héttel az interjú után már megszületik a felvételi döntés, tehát lezárul az idő, amíg tudod ezt befolyásolni.
  • Írd meg tehát még aznap  vagy másnap a levelet, és küldd el legkésőbb 48 órán belül!
  • Tudod, postán, és nem emailben. Mehet egy-egy példány mindenkinek, akivel a felvételi beszélgetésen találkoztál.

Az interjúval tehát még nincs vége az állásvadászatnak, egy igazi gerilla álláskereső még ekkor is keményen dolgozik.

Üdv:

András

Íme a kibővített köszönőlevél-minta:

Tisztelt Üzemvezető Úr!

Meg szeretném köszönni, hogy tegnapelőtt személyesen is találkozhattunk a termelésirányító állással kapcsolatban.

Az Ön által elmondottak megerősítettek abban, hogy ebben a pozícióban remekül tudnám hasznosítani nyolcéves üzemmérnöki tapasztalatomat.

Most már látom, hogy milyen fontos a munkakör betöltéséhez a minőségbiztosítási tapasztalat. Azt el is felejtettem említeni, hogy az XY vállalatnál az általam irányított csoport végezte a mintavételezési és kiértékelési feladatokat.

Ezzel kapcsolatban meg szeretném említeni, hogy a kontrollcsoporttal együttműködve 12%-kal tudtuk csökkenteni a gyártási selejtet, és sikerült teljesen kiküszöbölni a korábban előforduló apróbb munkahelyi baleseteket is.

Összességében úgy érzem, hogy megfelelő tapasztalattal és szaktudással rendelkezem a munkakör elvégzéséhez, melyet nagy örömmel tennék az ABC Zrt. alkalmazásában.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget, és várom szíves visszajelzését a +20 222-3344 számon.

Tisztelettel:
Tóth Elemér

————————