Gerilla Önéletrajz referenciák
Ezen az oldalon olyan hús-vér álláskeresőkkel készített videókat láthatsz, akik a gerilla önéletrajz módszerek felhasználásával találtak új állást.
Közös bennük, hogy mielőtt elkezdték használni a gerilla önéletrajz módszert, hónapokig alig vagy egyáltalán nem hívták őket állásinterjúra. Miután átalakították az önélerajzukat és a kísérőlevelüket, sokkal többet hívták őket interjúra, és három hónap alatt el tudtak helyezkedni. Nem egy volt köztük, aki több állásajánlatot is kapott, és így több ajánlat közül választhatott.
“58 nap alatt sikerült elhelyezkednem”
“A két hónap alatt 20 pályázatból 15 esetében sikerült személyes vagy telefonos interjúig eljutnom. A 15-ből volt kettő másik állásajánlat is, amit visszautasítottam, mert időközben megkaptam álmaim szerződését. Az elhelyezkedés kevesebb mint 2 hónapot vett igénybe.” – Borka Sándor, kereskedelmi igazgató
“2 hónap alatt 2 új állásajánlat – 53 évesen”
Korábban 1 évig kerestem állást sikertelenül, részben a korom volt a sikertelenségem oka, hiszen már 53 éves vagyok. Végül megvásároltam a Gerilla Önéletrajz Módszereket és elkezdtek állásinterjúra hívogatni. 2 hónap alatt 2 állásajánlatot kaptam, melyek közül én választhattam. Már az angol tanfolyamon is ajánlottam a dobozos tréninget egy hallgatótársamnak, aki a tanfolyam végére el is tudott helyezkedni.”- Vadász László, üzletvezető
“Az első helyre felvettek”
“Korábban több tucat helyre pályáztam teljesen eredménytelenül. Aztán átalakítottam az önéletrajzomat a gerilla önéletrajz módszerek szerint, és az első helyre felvettek!” – Obora Tamás, informatikus, rendszermérnök
“Gerilla Önéletrajzzal 1 hónap alatt sikerült állást találnom”
“Az a tapasztalatom, hogy mérnökként 3-4 hónapig kellett állást keresni. Mivel Gerilla Önéletrajz Módszereket használtam, ez alapján írtam meg az önéletrajzom, így 1 hónap alatt sikerült állást találnom. Ahova leadtam a HVG Állásbörzén a jelentkezésemet, 10 helyből 8-ra hívtak állásinterjúra, úgyhogy egy 80 %-os sikeres arányról beszélhetünk. Válogathattam 2-3 állás közül is és így tényleg azt találtam meg, amit nagyon szeretnék elfogadni.” – Hesz Viktória, vegyészmérnök
Középfokú végzettséggel is működik
“Elég sokáig sikertelen voltam az álláskeresésben, mert még csak választ sem kaptam a pályázataimra. Miután átalakítottam az önéletrajzomat és a kísérőlevelet a gerilla önéletrajz módszer szerint, elkezdtek jönni a visszajelzések, és két hónap alatt el is tudtam helyezkedni egy tőzsdei cég vezérigazgatójának személyi sofőrjeként”. – Juhász Attila, gépkocsivezető
Új állás 5 hét alatt 2 kisgyerekkel 4 év GYES után
“Két kisgyerekkel négy év GYES után nem voltam könnyű helyzetben, amikor elkezdtem állást keresni. 10 pályázat közül egynél sem sikerült személyes találkozóig eljutnom. Miután a Gerilla Önéletrajz Módszerek szerint átalakítottam az önéletrajzomat, felgyorsult az álláskeresés: 5 hét alatt el tudtam helyezkedni.” -Szász Dóra, külkereskedő
“Humán területen sikerült kitűnnöm az álláskeresők tömegéből”
“Ezzel a módszerrel 1,5 hónap alatt sikerült munkát találnom. Magyar-kommunikáció szakos bölcsészként végeztem. Ezen a területen nagyon nagy a túlképzés és a túljelentkezés, ezért itt a legnehezebb mostanában állást találni.
Nagyon sok önéletrajz sablont néztem át az Interneten, de a Gerilla Önéletrajz volt az, amely leginkább működőképes volt. Miután megnéztem az önéletrajzomat, én magam is azt mondtam, hogy: “Hűha, ez egy jó önéletrajz!”
A Gerilla Önéletrajznál éreztem először, hogy több megkeresésem lett cégektől. Sajnálom, hogy nem előbb fedeztem fel ezt a módszert. Az összes önéletrajz közül ez a legeredményesebb, leghatékonyabb. Tulajdonképpen a Gerilla Önéletrajznak köszönhetem, hogy visszatérhettem az eredeti szakmámba.” - Molnár Boglárka, Budapest
“600 jelölt közül lettem a befutó”
“Kedves András! Március 10-én munkába álltam Magyarország egyik vezető szállítmányozási vállalatánál, mint flotta operátor, és ezt Neked köszönhetem. Január 14-én kaptam meg a Gerilla Önéletrajz című tanulmányodat, tehát kevesebb mint 2 hónap alatt találtam munkát. Sőt! Párhuzamosan egy másik munkahelyre is kaptam állásajánlatot, pedig előtte 10 hónapig hiába próbálkoztam, mindössze egy interjú meghívást sikerült elérnem. Szóval a 3 hónapos garanciád tartható.” - Slezák Tibor, fuvarszervező
“Végre ott dolgozom, ahol szerettem volna”
“3 hónapon belül nekem is sikerült olyan cégnél elhelyezkednem, ahol én szerettem volna, hogy oda kerüljek.
András nagyon jól felépítette ezt az anyagot. Én úgy éreztem, hogy ez egy recept, mint a főzésnél is, ehhez lehet hozzátenni, s én szerettem volna is hozzátenni. Nagyon szívesen ajánlom másoknak is ezt a technikát, mert nekem abban segített, hogy olyan munkához jussak, amelyet szívesen csinálok és szeretek. A legfontosabb belépőt, hogy találkozunk azzal az emberrel, aki a kiválasztást végzi, azt nagy mértékben segítette a Gerilla Önéletrajz.” – Petrus Gábor, értékesítési menedszer
“Forradalmian új”
“Fontos volt számomra az általad javasolt szemléletváltás, a rámenősség és feltűnés. Nem teljesen vettem át mindent, amit leírtál, valahol egy középutat alakítottam ki az én ódon és a Te forradalmian új módszered ötvözésével. Nagyon tetszett, és teljesen magamévá tettem, hogy hogyan lehet egyedivé tenni az önéletrajzot. A korábbi munkaviszonyom megszűnését követő 5. napon már újra volt állásom. Haszonnal forgattam a tanulmányodat, s jó szívvel merem másoknak is ajánlani.” - Szauter Ákos, energetikai gépészmérnök
“Teljesen más, mint amit eddig tapasztaltam”
“Köszönhetően a szuper anyagnak, amit kaptam Tőled, sikerült munkát találnom. Két évvel ezelőtt 9 hónap alatt találtam állást – ahonnan most elbocsátottak – ezért most nem bíztam a véletlenre a dolgokat. Megvásároltam az anyagodat, és 1 hónap alatt sikerült elhelyezkednem.” - Bőgös Attila, kereskedelmi munkatárs
“100%-ig működik”
A gerilla önéletrajz stratégiáid nálam 100%-osan bejöttek. Ahogy beadtam az első héten pár helyre a pályázataimat már a héten visszahívtak két cégtől. Egyébként pályakezdőként, viszonylag kevés szakma tapasztalattal sikerült felvételt nyernem egy “nagyobb” magyarországi bankba. Ezt csak azért mondom el, hogy ha esetleg továbbítod valakinek ezeket az információkat ő is láthassa, nem lehetetlen nekünk pályakezdőknek sem. - Szemők Szabolcs, pénzügyes
Önéletrajz sikertörténetek egyben
Ha nincs időd egyesével végignézni a fenti videókat, akkor nézd meg őket egyben ebben a kétperces összefoglalóban!
Persze sokkal-sokkal többen vannak, akik a gerilla önéletrajz módszerekkel helyezkedtek el, de nem mindenki vállalja teljes névvel a történetét, és hogy egy videófelvétel készüljön róluk.
Baráth András
okleveles önéletrajz szakértő

