3 fontos tipp az őszi álláskereséshez

Írta: Baráth András  |  2018. szeptember 04.  |  c 1 hozzászólás

A nyári szabadság legalább olyan vízválasztó a legtöbb embernél, mint az újév időszaka. Augusztus végén sokan elgondolkodnak a jövőjükről, szakmai céljaikról, hová jutottak és merre szeretnének továbblépni. Az ember vágyik ilyenkor egy kis megújulásra. Sokan felújítják a lakásukat, újra elkezdenek sportolni, és rengetegen jutnak – legalábbis gondolatban – arra az elhatározásra, hogy állást váltanának. Ismerős? Íme 3 gyors tipp, ami talán neked is segíteni fog idén ősszel a megvalósításban.

Őszi szezON – van 3 és fél hónapunk

Elindult az őszi hajrá, ami azt jelenti, hogy mostantól egészen november végéig legalább olyan intenzív álláspiaci mozgolódásra számíthatsz, mint a februári-márciusi nagy kiugró időszakban.

Rákapcsoltak a cégek, látszik ez abból, hogy az országos nagy állásportálokon napról-napra egyre több új álláshirdetéssel találkozhatsz, és bizony egyre több őszi állásbörze időpont tűnik fel a hirdetéseken.

Közelgő állásbörzék:

Szeptember, október igazi csúcsszezonnak számít a toborzás terén, már csak azért is, mert a karácsonyi időszak minden cégnél egy fix, vízválasztó határidő. December közepére nagyjából mindenhol leáll a kiválasztás, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy mostantól kezdve van 3,5 hónap betölteni az üres pozíciókat, neked pedig ugyanennyi, hogy még idén megtaláld az új állásod.

Ezzel nem árt tisztában lenni, mert a kiválasztási folyamat onnantól kezdve, hogy meghirdetik az állást, egészen addig, hogy aláírjátok a munkaszerződést akár 1,5-2 hónap is lehet. Ha tehát váltani szeretnél, érdemes időben – na és persze felkészülten –  belevágnod az álláskeresésbe!

Hogyan állj neki? – 3 gyors tipp a sikeres őszi váltáshoz

1) Ne csinálj semmit hirtelen felindulásból!

Igen, az állásváltást se. Ne kövesd el azt a tipikus hibát, amit január és szeptember első két hetében általában elkövetnek azok, akik elhatározzák, hogy új életet kezdenek.

Tudod, amikor mindenki visszajön ünnepekről, vagy most a nyári szabadságról, és már tele is az Ikea parkolója, tele vannak a konditermek, és a legtöbb emberben buzog egyfajta megújulási vágy. Picit megújítjuk a lakásunkat, újra belevetjük magunkat a sportba, beiratkozunk egy nyelvtanfolyamra, stb-stb.

És aztán mi történik? Ugyanaz, mint év elején: szeptember végére el is fogy a lendület. Amilyen nagy lelkesen belevágunk a változtatásba, pontosan olyan gyorsan abba is hagyjuk.

Álláskeresési szempontból ugyanezt látom.

Rengetegen elégedetlenek az állásukkal, szívük mélyén nagyon sokan váltanának, de néhány hét eredménytelen keresés után feladják, és marad minden a régiben.

Ahogy a siker titka egy fogyókúránál vagy a nyelvtanulásnál is az idő és a kitartás, a munkahelyváltásod is csak akkor lesz sikeres, ha több hónapig, és kitartóan csinálod.

2) Csináld rendszerben!

Különösen akkor fontos ez, ha jelenleg is van állásod, és kevésbé égető a dolog. Ilyenkor kevesebb időd is jut álláskeresésre, és mivel nem kényszerűségből keresel, neked lesz a legkönnyebb pár hét után feladnod.

Ilyenkor sokat segít az, ha leírod meddig szeretnél váltani. Adj magadnak egy határidőt. És írd be a naptárba azt is, hogy melyik nap, pontosan mennyit fogsz majd álláskereséssel foglalkozni. Ha eredményt szeretnél elérni, akkor ezt egyszerűen nem lehet megúsznod.

Az lenne a cél, hogy ha van állásod, akkor is havi 8-10 db, tehát heti 2-3 minőségi, jól kidolgozott álláspályázatot tudj beadni. Ilyen mennyiségű pályázat kell ugyanis ahhoz, hogy ne csak teljenek a hónapok, hanem jó eséllyel eredményt érj el. Ha pedig nincs állásod, akkor havi 15-18 db minőségi pályázat alatt ne dőlj hátra. (Olvasd el az erről szóló cikkemet itt ›››)

Fontos, hogy tartsd ezeket a célszámokat, hidd el, másként sajnos nem működik a dolog.

3) Tekints úgy az álláskeresésre, mint egy 3-4 hónapos projektre!

Ez nyilván nem jelenti azt, hogy előbb nem sikerülhet, sőt, vannak bizonyos technikák és bevált Gerilla módszerek, amiket akár már holnaptól te is eredménnyel használhatsz. De – és ez a legfontosabb – tudatosan és szisztematikusan készülj a váltásra!

Bármilyen furcsán hangzik, itt is kell egy projekt terv, ha úgy tetszik egy edzésterv, amivel egy csomó felesleges kört és kudarcot megspórolhatsz magadnak. Ebben tudok neked segíteni most egy ingyenes online előadással. Érdemes csatlakoznod akkor is, ha van állásod, de szívesen váltanál. ›››

Ne feledd: az időd és az életed sokkal értékesebb annál, minthogy még egy szezont olyan állásban tölts el, ahol nem érzed jól magad!

A szerzőről

Baráth András

Baráth András okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. András álmodta meg és hozta létre 2009-ben a Gerilla Önéletrajz Műhelyt azzal a céllal, hogy segítsen elhelyezkedni az álláskeresőknek az általa kidolgozott gerilla önéletrajz módszerek valamint a modern álláskeresési technikák segítségével. András a legjelentősebb szakmai szervezet, az Önéletrajzírók és Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének (Professional Association of Resume Writers and Career Coaches) tagja, és vizsgázott szakértője. Büszke arra, hogy az elmúlt hét évben több ezer álláskereső talált új állást az általa tanított álláskeresési stratégiák segítségével.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!

A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.


Pònus Tivadar
2018. szeptember 4. kedd 18:18

Szeretnék érdeklődni hogy rokkantnyugdíjas vagyok biztos hogy egészségem a műtét miatt nem vesznek fel a munkára

Válasz

Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves?
LETÖLTHETŐ INGYENES TANULMÁNY
Íme 5 bevált tipp, amiről minden 40-45 feletti álláskeresőnek tudnia kell. Ha elolvasod és kipróbálod ezt az 5 egyszerű szabályt, akkor:
  • az ÉLETKOROD NEM LESZ többé AKADÁLY az álláskeresésben,
  • könnyedén rá fogsz találni a NEKED VALÓ ÁLLÁSOKRA,
  • MEGFIATALÍTOTT ÖNÉLETRAJZODDAL KI FOGSZ TŰNNI a tömegből,
  • és sokkal TÖBB ÁLLÁSINTERJÚRA fognak behívni, mint korábban bármikor.
Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves e-book
Mindjárt kész vagyunk! Kérlek, töltsd ki az alábbi űrlapot, majd kattints a gombra!
Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves e-book

Kérlek, add meg az email címed, ahová elküldhetem a 40-45 év felettieknek szóló álláskeresést segítő tanulmányt.

Kérlek, add meg a nevedet
Kérlek, add meg az email címedet
Adataidat nem adom ki senkinek.