A leggyakoribb hiba, amit 50 év felettiek elkövetnek egy új munkahelyen

Írta: Baráth András  |  2019. január 14.  |  c 18 hozzászólás

Generációs konfliktusok a munkahelyen

“53 éves vagyok. El tudok én még helyezkedni ennyi idősen jó állásban, normális cégnél, normális fizetéssel?” Ez az egyik tipikus kérdés, amit szinte minden tréningen feltesz nekem valaki. Megmutatom, mi erre a színtiszta, őszinte válaszom. Előre szólok: nem biztos, hogy népszerű leszek…

Álom állás 50 év felett?

Kezdjük a jó hírrel: Igen, van. Létezik ilyen. Én magam például hetente szemtanúja vagyok nem is egy 45-50, sőt 55 év feletti ügyfelem sikertörténetének.

Ha ugyanis megvannak azok erősségeid, amelyek az adott állásnál fontosak (márpedig mindenkinek vannak erősségei!), és jól határozod meg a szektort, és szakterületet, ahová pályázol (márpedig mindenki tud találni ilyet!), akkor nincs az a cég, és nincs az a pozíció, ahová ne lenne esélyed bekerülni akár 50 pluszosként.

“Ó, persze, hol él ez? Miről beszél? 6 hónapja keresek munkát, még csak egy visszajelzést se kaptam. Meglátják a koromat, és be se hívnak, vagy már a próbaidő alatt kirúgnak.”

Igen tudom, ezek szoktak lenni az első reakciók azoktól, akik különösebb felkészülés nélkül, és nem a Gerilla módszerekkel próbálnak elhelyezkedni, szinte hallom őket most is… Ha Te is hasonló véleményen vagy, akkor várlak szeretettel csütörtök este a következő ingyenes, internetes mini-tréningemen (regisztrálj itt ») mert van megoldás. De mindenek előtt kérlek, olvass tovább!

Elismerem, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű!
Egy általában véve fiatalos céges környezetben 50 pluszosként bizony sokszor nincs könnyű dolga az embernek. Na nem azért, mert bekerülni nehéz! Bent maradni sokkal nehezebb!!

A probléma neve: GENERÁCIÓS KONFLIKTUS

Az elmúlt 10 év során, amióta álláskeresőket segítek, soha nem volt gond, hogy x éves kor felett ne tudtuk volna ügyfeleimet új álláshoz segíteni átlagosan 3 hónap alatt.

MA igazi kérdés tehát nem az, hogy 50 év felett el tudsz-e majd helyezkedni? A kérdés sokkal inkább az, hogy BE TUDSZ-E, ÉS BE AKARSZ-E ILLESZKEDNI egy olyan munkahelyre, ahol lehet, hogy Te leszel a legidősebb!

Nemrég volt egy 54 éves ügyfelem, aki egy nagyon fiatalos multicégnél helyezkedett el rekord gyorsasággal. A munkáját jól értette, a fizetéssel nagyon elégedett volt, ám messze ő volt a legidősebb szakember a csapatban (kb. mindenki 28-30 év körüli volt). Na ő például egész egyszerűen nem tudott beilleszkedni a fiatal kollégák közé, a próbaidő végén elbúcsúztak tőle. Aztán újra nekiállt állást keresni, újra elhelyezkedett, ismét egy multihoz, ám onnan is távoznia kellett a próbaidő során…

Miért? Mert nem tudott és nem is akart a csapat tagjává válni!

Rajtad is múlik, hogy előny vagy hátrány a céges átlagéletkor!

Nem feltétlenül fog az álláskeresés során érinteni Téged, mert lehet, hogy olyan céghez tudsz elhelyezkedni, ahol ez nem így van. Ám látni kell azt is, hogy Magyarország gazdasági fejlődése miatt főként a nemzetközi cégeknél máig nagyon fiatalos a hangulat.

A nagy nemzetközi szolgáltató központoknál 27-28 év az átlagéletkor. A multik menedzseri székeiben 40-45 éves szakemberek ülnek, sőt egyes területeken pl. a bankszektor felsővezetői szintjén 35-38 éves szakemberek irányítanak… És kicsit ugyan másképp, de ugyanez a fiatalítási folyamat zajlik a közszférában is.

A multiknál kezdetektől fogva kellettek a nyelveket beszélő, agilis menedzserek. Így lettek a nagyon fiatal szakemberekből rövid idő alatt topvezetők. A rendszer pedig újratermeli magát: fiatal vezetők, fiatalos csapat – máig ez a képlet a legtöbb nemzetközi multinál.

“Nehogymár egy 15-20 évvel fiatalabb taknyos mondja meg nekem, mit csináljak!”

Na látod, pontosan ez az ok!

Igazából soha nem az életkorral, mint inkább ezzel a szemlélettel van a baj! Akár 50 pluszosként, akár fiatalabban kerülsz be egy csapatba, el kell fogadnod, hogy alkalmazkodnod kell. Méghozzá legfőképp Neked, az újonnan érkezőnek!

Ez az, amit nagyon sok senior szakember egyszerűen nem akar figyelembe venni. Márpedig akár 20-30, akár 40-50 éves vagy, vagy idősebb, ha bekerülsz egy csapatba, érdemes már a próbaidő alatt feltenned magadnak ezeket a kérdéseket:

Próbálok beszélgetni a kollégákkal?
Hajlandó vagyok meghallgatni a véleményüket?
Képes vagyok egyenrangú félként tekinteni rájuk?
Nyitok feléjük?
Bevonódom?
Jelen vagyok?
Segítek?
Megyek velük ebédelni, kávézni, ha hívnak?

Egyszóval: TUDOK KAPCSOLÓDNI?

Ha valaki 54 évesen úgy érzi, nincs közös témája egy 30 éves felnőtt emberrel, akkor ott baj van. Ha valaki minden témánál azt érezteti, hogy ő jobban tudja, neki igaza van, hisz “apád, anyád lehetnék”, az a munkakapcsolat (pláne főnök-beosztotti kapcsolat) halálra ítélt. Ha valaki 50 évesen nem tud normális hangnemben segítséget kérni, és nem hajlandó beismerni, hogy bizonyos témákhoz a 25 éves kollégája jobban ért, annak előbb-utóbb nem lesz maradása egyik cégnél sem.

És soha nem a főnöknek lesz veled baja, soha nem a munkád minősége lesz a fő probléma…

Tedd félre a korodat!

Fogadj meg egy jó tanácsot: soha ne okold az éveid számát! Légy rugalmas és nyitott, és tedd félre az életkorodat mind az álláskeresésnél, mind a munkahelyeden!

Ha újonnan bekerülsz egy csapatba (mindegy, hogy te vagy a legidősebb, vagy sem), legyél tisztában két dologgal:

1. Akaratlanul is újra fog rendeződni a csapat körülötted.

Forming (formálódás) – storming (viták, konfliktusok) – norming (normaképzés) – high performing (teljesítés) – ahogy Bruce Tuckman nevezi ezeket a csapatformálódási stációkat ismert csoportfejlődési modelljében. Ez minden csapatban, és minden esetben lezajlik egy új belépő esetén.

Ám hogy ebben az újonnan kialakuló viszonyrendszerben Te hol fogsz majd elhelyezkedni, azt soha nem az éveid száma fogja meghatározni!

2. Az életkorral önmagában nem lehet kivívni se munkahelyi elismerést, se munkatársi tiszteletet.

El lehet ezt érni teljesítménnyel, szociális kapcsolatokkal, azzal, hogy mennyire tudtok egymás bizalmába kerülni, mennyire segítesz másoknak, mennyire vagy jelen, stb. De az állás megtartásához, az előmeneteledhez, és a csapaton belüli elismertséghez az életkorodnak, hidd el, önmagában vajmi kevés köze lesz.

Ne félj hát az éveidtől! Az álláskeresés 50 évesen éppúgy tanulható, mint 25 évesen. Jó állások pedig ugyanúgy léteznek számodra 40-45-50-55 évesen is.

Erre bizonyíték rengeteg ügyfelem. Olyan szakemberek, akik talán hozzád hasonlóan eleinte egész máshogy gondolkodtak a munkaerőpiaci helyzetükről. Adj egy esélyt magadnak! Gyere és csatlakozz csütörtök este a következő INGYENES, internetes mini-tréningemhez! Néhány megtörtént példán keresztül megmutatom Neked, mi hozhat számodra is áttörést 2019-ben az álláskeresésben akárhány évesen is vágsz bele ››

A szerzőről

Baráth András

Baráth András okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. András álmodta meg és hozta létre 2009-ben a Gerilla Önéletrajz Műhelyt azzal a céllal, hogy segítsen elhelyezkedni az álláskeresőknek az általa kidolgozott gerilla önéletrajz módszerek valamint a modern álláskeresési technikák segítségével. András a legjelentősebb szakmai szervezet, az Önéletrajzírók és Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének (Professional Association of Resume Writers and Career Coaches) tagja, és vizsgázott szakértője. Büszke arra, hogy az elmúlt hét évben több ezer álláskereső talált új állást az általa tanított álláskeresési stratégiák segítségével.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!

A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.


Sőrés Erika
2019. június 21. péntek 11:18

Mondjuk, nem ezek voltak a problémáim 58 évesen. Inkább az, hogy a régebbi dolgozók nem hagytak elég időt a betanulásra, vagy az oktatók hiányosságai. Fő probléma még a primitívség, ami lefed minden kommunikációt .

Válasz

Takács lászlóné
2019. április 11. csütörtök 18:08

Tisztelt Baráth András!

Takács Lászlóné 58 éves jelenleg munkanélküli vagyok.Nekem nagyon tetszik a Gerilla módszerek,és sokat tanulok belőle,és mindennel egyetértek önnel.EGY NAGYSZERŰ EMBERNEK TARTOM. A Gerilla önéletrajzi módszerei nagyon szépen ki vannak dolgozva úgy hogy,megértsem.Továbbra is nagy figyelemmel olvasom és hallgatom a kidolgozott módszereit,amelyből nagy erőt merítek, és sokat tanulok belőle.

Tisztelettel: Takács Lászlóné

Nagykanizsa,2019. ápr. 11.

Válasz

Nagy Tamás
2019. január 15. kedd 13:16

Kedves András!

Egy multinacionális cégnél dolgoztam 2018 december 31.-ég. Nálunk is voltak tőlem lényegesen fiatalabb kollégák. Mindig is jól kijöttem velük. Voltam én is fiatal szakember, tudok azonosulni az ő gondolatukkal.
Azt ugyan nehéz volt feldolgozni, hogy az ő bruttó jövedelmük is ugyanannyi volt, mint nekem 39 éves munkaviszony után. Viszont ez nem az ő hibájuk.
Fő dolognak tartom a kölcsönös tiszteletet, megbecsülést. Ha ez megvan, akkor már tudunk együtt dolgozni, sőt a hétköznapjainkat is meg tudjuk együtt beszélni.
Szeretem a fiatal kollégákat. Valahol a fiamat látom bennük.
Nekem ez a tapasztalatom.
Üdvözlettel:
Tamás

Válasz

Zalka Vera
2019. január 15. kedd 09:39

Kedves András,

43 év 7 hónap munkaviszony után mentem nyugdíjba.
10 évet éltem külföldön kora gyermekkoromban. (édesapám munkája révén)
4 nyelven beszélek. Szüleim mérnökök voltak, műveltek, széles látókörűek.
Legkisebb gyermek lévén, velem nem kísérleteztek, jó nevelést kaptam (nővéreim kevésbe)
Minden családban akadnak gondok, nálunk is előfordultak. Én azokból tanultam.

Magyar iskolában voltak tanulási nehézségeim, de minden segítséget megkaptam,
hogy kiigazítsak, haladjak.
Eljött a pályaválasztás. Nem voltam kiemelkedő tehetség. Nagyon erős iskolában csak 4.2-es átlagom lett. Legyen a gyerek pedagógus. Érdekelt a dolog és képesítést szereztem.
Önbevallásom szerint, nem voltam igazán alkalmas, hogy 30 szanaszéjjel ugráló kis bolhát rendbe tartsak, fegyelmezzek, tanítsak könnyedén. "A pedagógia a legdialektikusabb tudomány" tanultuk és ez így igaz. 10 gyerekkel boldogultam volna.
Volt bennem egy hiányérzet, többet és mást is szerettem volna tanulni. Pszichológia és Szociológia érdekelt engem is és legidősebb nővéremet. Öt elutasították, hogy már van egy diplomája. Én meg se próbáltam. Kár. Ferge Zsuzsa rajongó vagyok. Sokat foglalkozom a témával hobby-ból.
Rátérek a munkahelyeimre. 12 év pedagógiai pályafutásom alatt a legnehezebb az volt, hogy eltitkoljam gyenge pontjaimat. Kollégáim aranyosak voltak, szuper társaság és közösség voltunk. Én nem tudtam még énekelni sem (tisztán, azaz nem hamisan), Nos kolléganőm szeretett és bevállalta a több éneklést. Ennek fejében én másból csináltam többet, őt tehermentesítve.
Ez volt az egykorúak társasága + 2-3 éven belül nyugdíjba vonuló 3 kolléga, akiktől még gyorsan ellestük a szakma csinyját-binyját. Tiszteltük, szerettük őket és persze fiatal erőnk teljében láttuk öregségüket, némi poroszos pedagógiai "fortélyaikat", amiket nem akartunk követni. Ami jó volt átvettük, ami túlhaladott, nem alkalmaztuk, volt helyette más.
Több pénzért, jobb fizetésért otthagytam a pályát és elmentem irodai munkára.
Spanyol leveleket kellett gépelnem, úgy, hogy remekül beszéltem, tudtam olvasni, de sosem tanultam írni és helyesírást. Szerencsére nem kellett fogalmaznom, csak kézírásból gépbe tenni. Volt egy nehézség : írógép volt, nem számítógép. Folyton elütöttem és javítóval kellett javítani. Még most is beleborzongok a rossz érzésbe, amit akkor éreztem.
Közvetlen főnököm és a spanyol nagyfőnök támogatott, szeretett.
Pedagógus időszakomban 2 gyerekem született. Itt a spanyoloknál 5 és 9 évesek voltak.
Életem első traumája (bocsánat második). Az öreg urat hazarendelték és jött helyette egy harmincas fiatal nő. A nő lovagolni járt munkaidőben (úgymond kötetlen volt a munkaideje). Magasabb diplomáciai rangja volt, mint elődjének. Az irodát felduzzasztották még két munkatárssal (fölöslegesen !!). A nő a konyhában dohányzott az egyik nyalizós új munkatárssal. A nő modern volt és irodai munkára alkalmazott ösztöndíjas fiatalokat. Ez neki jó pont volt a minisztérium felé és a 3 irodai dolgozó nem volt szükséges a továbbiakban. Egyet ki lehetett váltani diákokkal.
Ki volt a leggyengébbik láncszem ? A két gyerekes, "biztos otthon marad, amikor betegek a gyerekei". Nem tudtam érvelni, hogy 4-5-en vagyunk a családban a gyerekekre (2 szülő, 2 nagyszülő+nagynéni). A szerencsétlenségek összejátszása: volt egy lábujj sérülésem, pár nap betegállomány. Aztán papucsban bejártam és a raktárban kellett iratokat rendeznem. Sehogy sem voltam már jó, és következett a feketeleves.
A nő 3 figyelmeztető levelet adott át (önmagát leadminisztrálandó). Majd simán elbocsájtott.
Megtárgyaltuk nővéremmel, "ez mi volt?" Ez egy gyakorlatban bevált módszer nyugaton.
A dolgozó tehetetlen. 3 dolgozó közül én nem voltam szimpatikus + rám tevődtek az előítéletei, prekoncepciói. Szerényen, szorgalmasan dolgoztam. Testbeszéd, ellenszenv, sértődöttség leplezése a bántások után mennyire sikerült. Ezt is ki lehetne elemezni.
Megjegyzem (az élethosszig tartó tanulás jegyében) az első itt töltött év után tanárhoz jártam és sebesen tanultam a spanyol írásbeliséget, helyesírást, nyelvtant.
No problem , mondaná az angol, uccu neki álláskeresés ezerrel. Nővérem, mondta : az álláskeresés egy napi 8 órai munka. Így kell nekilátni.
Ezen a munkahelyen 2 kolléga volt a legidősebb, 3 irodai egykorúak voltunk. Főnöknő volt mindannyiunknál fiatalabb. A további munkahelyeim bizonyítják, nem az életkor volt probléma, hanem valószínűleg a kölcsönös ellenszenv, az előítélet a részéről. Ő kifejezhette ezeket, én nem, de valószínűleg nem sikerült pókerarccal teljesen lepleznem.
Nagy pókerarc mesterré váltam az évek során, egyszer egy amerikai főnököm, kedvesen nevetett is ezen. Nem vette rossz néven, csak megállapította.
Kedves András, ez nagyon hosszúra sikeredett. Ami hosszú azt az emberek nem olvassák el manapság. Van még az első story-m és a spanyol után 10. Mind baromi érdekes (bocs a kifejezésért, de ezt másképp nem lehet)
Nekem érdekes élettapasztalat. Erőt adott, hogy küzdjek, mindkét elbocsájtás. Az elsőt nem írtam még le. Egész életemben ezekből éltem egyenes gerinccel, nyílt tekintettel.
Tanítottam fiataloknak "nem kirúgtak" !!, elbocsájtottak. Nem tetszettünk egymásnak és elváltak útjaink. Főnök maradt, én kerestem új helyet, ahol sajnos vagy nem újra bizonyítani kellett (ami persze a 6. eset után nagyon fárasztó tud lenni).
Pszichológusok mondják, egy élet során jó kb. 3 munkahely. Arany középút. Pár váltás egészséges, túl sok nem igazán jó. Nem mindig mi döntünk, választunk.

Válasz

    Baráth András
    2019. január 16. szerda 10:24

    Kedves Vera! Köszönöm, hogy ilyen részletesen leírtad a történeted. "Ami hosszú azt az emberek nem olvassák el manapság."- ebben lehet némi igazság. Sőt, hozzátenném, hogy amit kedvelnek, amivel elégedetettek, és amivel egyetértenek, azt sem divatos megfogalmazni manapság. A kritika és a negatív komment könnyebben megy. Szóval már csak ezért is különösen hálás vagyok, hogy ilyen hosszan írtál, szívesen olvastam. :) Minden helyzet kicsit más persze, a Te történeted talán egyébként is kicsit speciálisabb. Viszont megütötte a szemem ez a mondat: "Én meg se próbáltam. Kár." Ha mások is olvassák, remélem, hogy ők is felfigyelnek erre a mondatra...Na, de ez egy másik cikk témája, nem igaz? Minden jót kívánok! Üdvözlettel, Baráth András

    Válasz

Terray Krisztina
2019. január 14. hétfő 21:24

Minden szavaddal egyetértek! 60 múltam, de igazán jól a 20-30 évesek között érzem magam. Amihez ők értenek, ahhoz én nem, de szívesen tanulok bárkitől!
Olyan volt, hogy a 32 éves női főnököm feltűnően a fiatal, és lehetőleg férfi kollégákat sokkal jobban szerette... (még a hangja is más volt, ha hozzájuk beszélt :-) ) , de az én viselkedésem soha nem a korának szólt. 1 hete vagyok új helyen, messze a legidősebbként, de semmi gondom nem volt, figyelek, tanulok, nem maradok le a fiatalok mögött. Természetesen a legújabb Gerilla-önéletrajzzal helyezkedtem el: 9 helyre adtam be a pályázatomat 1 napon, és 4 helyre be is hívtak. Az egyik pedig bejött! :D Itt is KÖSZÖNÖM!!!!

Válasz

    Baráth András
    2019. január 16. szerda 10:28

    Kedves Krisztina! Gratulálok az új álláshoz! Nagyon örülök, hogy működtek Nálad is a Gerilla módszerek!:) Kívánom, hogy összejöjjön az új munkával kapvsolatban minden számításod! Sok sikert! Üdv, András

    Válasz

Berkesné Anita
2019. január 14. hétfő 21:20

Kedves András,

50 pluszos vagyok, és nagy multi szolgáltatócégnél dolgozom régóta. (próbáltam máshová menni, de nem sikerült). Valóban én vagyok a legidősebb a csapatban, nem kezelem le a fiatalokat, sokuktól tanulok is. De azzal nem értek egyet, hogy a megmaradáshoz olyan árat kelljen fizetni, hogy az 50 pluszosnak folyton vacsorázni és bulikba kelljen járni a fiatalabb kollegákkal, mert ez szerintem természetellenes. Sokan (persze nem mindenki) 50 felett már pihenésre vágynak munka után, a családdal szeretnék tölteni az egyre kevesebb szabadidőt. Ha visszagondolok azokra az időkre, amikor én a nyolcvanas években elhelyezkedtem, ott nem az idősebbeknek kellett alkalmazkodni a fiatalokhoz, és mi akkori fiatalok egyáltalán nem vártuk el tőlük, hogy esténként velünk járjanak bulizni. Nagyon megfordult a világ, és persze aki ebben a közegben akar érvényesülni, alkalmazkodnia kell. De ne kelljen önmagát feladnia és olyan fiatalos bulikban részt venni, ahol csak rosszul érzi magát. Bné, Anita

Válasz

    Baráth András
    2019. január 16. szerda 10:35

    Kedves Anita! Teljesen egyetértek, nem kell buliba járni, és nem kell kedv nélkül mindenféle munkahelyen kívüli programban részt venni csak azért, hogy ki ne maradjon az ember. A cikkben nem is ezt szeretném üzenni senkinek. De bizony megfordult a világ, és aki ezt nem veszi észre, és nem próbál egy egészséges szinten alkalmazkodni (mint ahogy te szerencsére igen), az saját dolgát nehezíti meg. Üdv, András

    Válasz

Gabriella
2019. január 14. hétfő 20:44

Az az igazság,maximálisan egyetértek a fentiekkel. Voltam már úgy is,hogy én vtam a legfiatalabb vezető és úgy is,hogy én voltam a legidősebb a csapatban,ahol viszont nem vezetői beosztásban. ..otthon már 2 cseperedő gyermekkel.. A tudásommal elismertettem magam- a csapat elfogadott - alig akarták elhinni,mennyivel idősebb vagyok náluk,ami egy csapatépítő tréning alkalmával derült ki. Volt olyan,aki ezek után bizonyos távolságot kezdett el tartani, a többség viszont elfogadott így.

Válasz

Mária
2019. január 14. hétfő 19:15

Egyetértek. Minden ember magában hordozza a saját hitelességét. Szociális szektorban ez méginkább kijön, de a for profit világ is a dinamikus embereket keresi, és nem az önsajnálkozókat. Tapasztalatom szerint az egészséges önértékelés a kulcs, és a megfelelő szakmai alázat.

Válasz

Kata
2019. január 14. hétfő 18:43

Kedves András!
A cikkben leírtakkal tökéletesen egyet tudok érteni. Magam is igyekszem eszerint viselkedni, de sajnos, ez nem mindig elég. A fiatalokkal kevésbé van problémám, pont a fent leírtak szem előtt tartásával - akivel meg egyébként emberileg nem találjuk meg a közös hangot, ott nem az életkor az ok.
Több a gond a velem hasonló korúakkal, itt már bejön a szakmai irigység, az hogy az én fizetésem esetleg magasabb, pedig most kerültem oda - de azt lazán figyelmen kívül hagyják, hogy én éveket töltöttem folyamatosan különböző képzési formákban, most is minden lehetőséget megragadok (ötven plusszosként . . .), ha továbbképezhetem magam. Ezt azért a munkáltatók egy része elismeri magasabb bérrel, arról viszont én nem tehetek, hogy azok akik húsz éve a cégnél vannak elégedettek az érettségijükkel.
A másik problémát pedig az okozza, hogy a beilleszkedés alatt nagyon sokan - tévesen - azt értik, hogy másszunk bele egymás magánéletébe, osztogassunk kéretlenül tanácsokat és nyilvánítsunk véleményt olyan ügyekben, ami teljesen magánügy. Ha erre valaki úgy reagál, hogy nem mond el mindent magáról - mit főztél, hová megy a gyereked iskolába, mennyi az albérleted és miért nem költözöl máshova stb. stb. -, esetleg zárkózottabb alkat, azonnal megvan az ítélet, hogy kilóg a sorból és nem tagja a csapatnak.
Tudom, hogy lassan őskövületnek számítok a véleményemmel, de kitartok amellett, hogy a munkahely az munkahely, a magánélet meg magánélet, a barát az barát, a munkatárs pedig munkatárs. A munkámat mindig elvégzem, igyekszem másoknak segíteni, amiben csak tudok, igyekszem lépést tartani a változásokkal, de a magánéletem hadd maradjon magánélet.

Válasz

Bucsekné Szőnyegi Ildikó
2019. január 14. hétfő 18:39

Szeretnék váltani,,de a fenti probláma,azaz a korom engem is nyomaszt. Nincs bajom a generációkkal való kommunikálással,mivel hr-esként dolgozom,illetve munkaügyesként. Sajnos nagyon nagy hátrány,hogy nem beszélek nyelveket.
Három éve teljesen egyedül látom el egy 400 fős cég fent említ ett dolgait,nincs helyettesem,nem mehetek szabadságra,és a tudásomat sincs kinek továbbadni. Doldoztam vegyes életkorú csapatban,élveztem,mert a fiatalabbak számítástechnikai fogásokat,új szemléleteket hoztak,és sok vidámságot,mi pedig a tapasztalatainkat tudtuk továbbadni. Azt hiszem nékülük nem karaokezom,bizonyos dilgokat a csapatépítő tréningeken nem teszek,de velük lehet. Sajnos a válásom miatt új helyre költözem ,és a csapat helyett egyszemélyes hadsereg lettem,ami nem kellemes. Nincsenek viták,ütközőpontok,nézetkülönbségek,pedig ezek sok esetben előre visznek,és nem mindig a"nagy öregnek" van igaza.
Üdvözlettel:Ildi

Válasz

Ponus. Tivadar
2019. január 14. hétfő 17:50

Megváltozott munkaképességű vagyok a barátom keres nekem munkát

Válasz

Sigmond Gábor
2019. január 14. hétfő 17:39

Kedves András!

Köszönöm a cikket, jól rámutat egy problémára a megoldással együtt. Kiegészíteném egy mondással: "Messziről jött ember akármit mondhat."

Ez egy munkahelyi rutinos csapat számára egy új tag esetében azt jelenti, hogy az első találkozáskor lényegében semmit nem tudnak róla, tehát olyannak látják, mint egy messziről jött embert.

Ezért eleinte a szükséges munkakapcsolati kommunikáción kívül nem nagyon kell beszélgetni, inkább a munkánk eredményében érdemes megmutatni, "honnan jöttünk". Később, ha mutatkoznak a bizalom kiépülésének kezdeti jelei, akkor már lehet szóban is kezdeményezni, az ilyen munkatársak felé. Ez különösen fontos éppen a jóval fiatalabb csapatban, hisz ismeretlenül jóval nehezebb a munkán kívüli kommunikáció, hisz nekünk is meg kell ismerni őket. Tippként azt tudom mondani, hogy érdemes a kapcsolatfelvételt és kommunikációt konkrét munkaprobléma kapcsán kezdeni. Akár tanácskérés végett, akár úgy, hogy tudunk a mellettünk zajló beszélgetések révén más munkaproblémájáról és utána látva, hogy nem jut eredményre, mi ajánlhatjuk fel a segítségünket. Az lehet, hogy mi sem tudjuk a megoldást, ami nem baj, hisz eddig semmit nem vesztett a munkatárs a kapcsolatfelvételtől. Így ha van időnk, akkor együtt gondolkozhatunk a megoldáson.

Egy másik problémaforrás: Ha ilyen csupa fiatalabb csapatba kerülünk, majd némi idő után kiderül, hogy ugyan mindenki valamilyen szakirányú egyetemet végzett, ám hozzánk képest számos dologban tényleg nincs annyi tapasztalatuk, mint nekünk. Ilyenkor az ember kreativitása előhozhat olyan újításokat, amiket jó lenne felhasználni a csapatban. Ezt hogyan lehet előterjeszteni? Kinek? Hisz a munkatársainkat ugyan már picit jobban ismerjük, de a főnököt, vagy más részlegbelieket alig, legfeljebb ami a munkakapcsolati kommunikációból kiszűrhető.
Erre egy példa:
"A technológiában előttem dolgozó munkatársaim számára a számítógépes munkájukhoz fejlesztési javaslatot terjesztettem a főnököm elé. Ő azt válaszolta, hogy ő nem foglalkozik ilyesmivel, mivel nem vagyunk óvodában, beszéljem meg a munkatársakkal. Megtettem, a munkatársak ilyan-olyan indokkal nem fogadták el. Az egyik ez volt: Majd, ha a főnök kéri, akkor úgy csinálom! A többi ennek a változatai."
Megjegyzem: A fejlesztés használata nem hátráltatta volna a munkatársaimat, csak meg kellett volna tanulni és a használatát szokni.

A munkatársak és főnökök megismerésének eltérő lehet a sebessége, az függ tőlünk és a munka jellegétől is. Kétkezi tevékenységek, kapcsolatokra épülő tevékenységek gyorsíthatják, míg főként géppel végzett önálló munkák (számítógép) lassíthatják.

Tisztelettel: Sigmond Gábor

Válasz

Kocsis Lénárd
2019. január 14. hétfő 15:09

Kedves András!

Talán az én helyzetem nagyon is különleges volt, festőművész vagyok és a munkámat otthonról végeztem,végzem, a vevők jöttek az elkészült képekért, vagy én szállítottam, így nem is volt konfliktus helyzetem egyikkel sem a hosszú évek alatt.
De valóban más a helyzete annak aki munkahelyen dolgozik, amit leírtál az mind igaz és aki beilleszkedni és maradni akar, annak a Te leírt módszereidet kell követnie, hogy megtartsák és sikeres legyen.

Barátsággal,
Lénárd

Válasz

    Csilla
    2019. január 16. szerda 01:50

    Kedves Lénárd!

    Ha a te helyzeted "nagyon is különleges" és "más a helyzete annak aki munkahelyen dolgozik", vagyis soha nem dolgoztál még "munkahelyen, akkor honnan tudod, hogy amit András leírt, az mind igaz és aki beilleszkedni és maradni akar, annak az ő leírt módszereit kell követnie? Mert sajnos azt tapasztaltam, hogy nem mindig válnal be a módszerei (és ezt már mások is leírták, csak azokra nem szokott reagálni, ld. az élő, online előadásra adott kérdésekre a válaszait).

    Válasz

    Krusch Péter
    2019. január 14. hétfő 17:54

    Kedves Lénárd!


    Kissé meglepve vettem észre a hozzászólásodat! Azért érdekes, mert én pont azt csinálom (pontossabban szeretném csinálni) amit te! Azaz a legideálisabb munka ez volna a számomra, már csak a koromnál fogva is. A fő problémát az okozza nálam, hogy amíg a festéshez, rajzoláshoz értek az ehhez szükséges marketinghez már sokkal kevésbé! Pedig minden vágyam, hogy otthon végezzem azt a tevékenységet, amihez értek és szeretem csinálni! Nagy profit nem kellene, csak annyi amennyiből meglehet élni havi szinten! Nekem amúgy nincs általában problémám a beilleszkedéssel! Már egyre fárasztóbb és nehezebb! Sofőrködnöm kell, pakolnom, vagy éppen 10 órákat állni vagyonőrként valami boltban. Ráadásul három hónapi próbaidő után új szerződéseket kell kötni, mert így éri meg nekik foglalkoztatni! Nem az effektíve munkával van a bajom, hanem a méltatlan helyzetekkel!

    Üdvözlettel,
    Péter

    Válasz

Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves?
LETÖLTHETŐ INGYENES TANULMÁNY
Íme 5 bevált tipp, amiről minden 40-45 feletti álláskeresőnek tudnia kell. Ha elolvasod és kipróbálod ezt az 5 egyszerű szabályt, akkor:
  • az ÉLETKOROD NEM LESZ többé AKADÁLY az álláskeresésben,
  • könnyedén rá fogsz találni a NEKED VALÓ ÁLLÁSOKRA,
  • MEGFIATALÍTOTT ÖNÉLETRAJZODDAL KI FOGSZ TŰNNI a tömegből,
  • és sokkal TÖBB ÁLLÁSINTERJÚRA fognak behívni, mint korábban bármikor.
Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves e-book