3 trükk, amivel megfiatalíthatod magad az önéletrajzodban

Írta: Baráth András  |  2019. június 03.  |  c 3 hozzászólás

Nincs “túlkoros” munkavállaló, csak rosszul megírt önéletrajz. Én legalábbis ezt vallom, és ezt bizonyítják azok az 50-55-60 év felett is sikeresen elhelyezkedő ügyfeleim, akik átírt Gerilla önéletrajzukkal minden gond nélkül tudnak átigazolni a vágyott állásukba. Melyik az a pont, amikor az életkorod kezd hátránnyá válni az álláskeresésben? Hogyan fiatalíthatod meg magad a pályázatodban? Íme három egyszerű szabály!

45 év felett javasolt, 55 év felett egyenesen kötelező a fiatalítás

Mármint az önéletrajzban. :) És nem azért, mert öregedni ciki, vagy 45 év felett lőttek a jó állásoknak, hanem egész egyszerűen azért, mert a munkáltatókban ott bujkál egyfajta negatív előítélet a tapasztaltabb szakemberekkel szemben:

Egy korosabb szakember drágább, nehezebben alkalmazkodik, kevésbé rugalmas a változásokra, és a szaktudása sem feltétlen a legnaprakészebb…

Mindketten tudjuk, hogy ez (legtöbbször) nincs így, ám ahhoz, hogy mindezt legyen esélyed bizonyítani is (vagyis behívjanak legalább az állásinterjúra), már az önélatrajzodban oda kell figyelned egy-két dologra.

Ha a most következő három egyszerű útmutatást követed, akkor Te is jó néhány évvel megfiatalíthatod magad a munkáltatók előtt, de legalábbis azt eléred, hogy ne az életkorod legyen az első számú benyomás az önéletrajzoddal kapcsolatban.

Ne feledd: Nem az a cél, hogy 45 felett is egy 25 éves frissdiplomás benyomását keltsd, hiszen legkésőbb a telefonos interjún lebuknál. De az sem cél, hogy 45-50-55 vagy akár 60 évesen az életkorod alapján ítéljék meg a szaktudásodat és a pozícióra való alkalmasságodat.

Mivel fiatalíthatod meg magad az önéletrajzban?

1) NE RÉSZLETEZZ 18-20 ÉVNÉL KORÁBBI SZAKMAI TAPASZTALATOT!

Tipikus hiba, ami tapasztalt munakvállalóként az egyik legnagyobb öngól lehet, hogy mindent bele akarsz passzírozni az önéletrajzba. Nem kell!

Gondolj csak bele, mit számít már 2019-ben, hogy mit csináltál 1990-ben? Fontos ez így több mint 20 évvel később? Egyáltalán nem, és ezt a sikeresen elhelyezkedő 50 éven felüli ügyfeleim hasonló elven összeállított pályázatai is bizonyítják. Hadd meséljem el itt az egyik kedvenc történetem!

Jó pár éve, még a gazdasági válság idején keresett meg József, aki 53 éves informatikusként akkor már kb. 8-10 hónapja nem talált magának állást. Alaposan átdolgoztuk, leegyszerűsítettük az egyébként igen terjedelmes szakmai életútját, ami ellen ő először igen erősen tiltakozott. Mire én megkérdeztem: “Te, József, szerinted így bőven a 21. században érdekel bárkit, hogy te a 80-as években Commodore 64 számítógépen milyen programokat írtál? Ma már többet tud egy közepes teljesítményű okostelefon, mint akkor egy egész szoba méretű számítógép…”

Ezek után nem volt vita köztünk, hogy tényleg ki kellene hagynunk a régebbi szakmai tapasztalatot. :)

Azt még hozzátenném, hogy József esetén például a tanulmányokról nemcsak az évszámokat hagytuk le, hanem a Lomonoszov Egyetemet is, ahol ügyfelem másoddiplomát szerzett. Persze ez is kicsit rosszul esett neki, de aztán elfogadta az érvemet, hogy hiába masszírozzuk az önéletrajzát, ha a Lomonoszovból egy csapásra kiderül, hogy nem épp a 20-as éveit tapossa.

Szerencsére nekem lett igazam: 2 hónappal később József boldogan írta, hogy megvan az új állása, köszöni a segítségemet, örül neki, hogy engedett az álláskeresői hiúságából.

Nem kell tehát az önéletrajzodban Ádámtól-Évától kezdeni a szakmai tapasztalat bemutatását, ez alól egyetlen kivétel van!

KIVÉTEL: A nagyon régi szakmai tapasztalatot akkor célszerű (sőt kötelező) feltüntetni, ha épp pályamódosításban vagy, és a karriered elején dolgoztál azon a területen, ahová most vissza szeretnél térni. Például több olyan szakember fordult meg nálam, aki tanárként kezdte a pályafutását, aztán egészen más területen dolgozott utána, és most szeretne visszatérni pl. a magánoktatásba. Ilyenkor értelemszerűen többet nyom a latban, hogy van szakmai tapasztalod a megpályázott területen, mint az, hogy egyúttal sejteni vélik majd a korodat is.

2) NE ÍRJ ÉLETKORT ÉS ÉVSZÁMOKAT AZ ÁLLÁSPÁLYÁZATODBA!

Egyrészt ezt senki nem várja el tőled! Az önéletrajz nem egy hivatalos irat. Tehát sem a lakcím, sem a dátumok, sem az életkor nem kötelező eleme. Az önéletrajz pusztán egy marketing anyag, amelynek egyetlen célja van: hogy bejuss vele az állásinterjúra.

Másrészt azzal, hogy már az első három sorban felhívod a figyelmet az életkorodra, feleslegesen csökkented a kiválasztási esélyeidet.

Nem az a cél, hogy becsapd a HR-est!

Erről szó sincs, és ezt nem is tudod megtenni, hiszen egy tapasztalt személyzetis az önéletrajzod alapján könnyedén megállapítja, hogy nem egy fiatal szekemberrel van dolga. Ám ahhoz, hogy kialakuljon benne egy pontosabb benyomás, hogy valójában hány éves is vagy, először alaposan át kell olvasnia az önéletrajzodat. És innentől kezdve (ha elég meggyőző a pályázatod), nyert ügyed van.

Ha ugyanis az a kép alakul ki benne az önéletrajzod alapján, hogy itt egy alkalmas jelölt, aki minden szempontból passzol a pozícióhoz, akkor be fog hívni állásinterjúra! Még akkor is, ha a végére pontosan látja, hogy valószínűleg egy kicsit idősebb szakemberrel áll szemben. De akkor már nem ez lesz a lényeg. Érted már?

Muszáj, hogy az életkorhoz kapcsolódó általános negatív előítéletet felülírja a szakértelmeddel kapcsolatos pozitív benyomás!

Ezért aztán én minden 40 év feletti ügyfelemnek azt ajánlom, hogy se életkort, se évszámot, sem semmilyen születési évre utaló adatot ne írjanak az önéletrajzukba. (És a motivációs levelükbe sem.) Ne legyen például olyan e-mail cím megadva, hogy istvan1960@postafiok.hu, ez ugyanis azonnali lebukással jár. Ha jelenleg Te is ilyen e-mail címet használsz, javaslom, hogy álláskeresés előtt változtasd meg, vagy csinálj egy új postafiókot! Hidd el, sok múlik rajta!

KIVÉTEL: Egyetlen olyan része van az önéletrajznak, ahol igenis számítanak az évek: és ez a szakmai tapasztalat. Ezt nagyon sokan kihagyják az önéletrajzból, pedig az interjúztató számára az egyik legfontosabb információ, hogy melyik szakterületen pontosan hány év tapasztalatot szereztél. Az árulkodó évszámok helyett azonban itt is figyelj arra, hogy mindig csak éveket írj! Pl. marketing gyakornok – 1,5 év, marketing menedzser – 2 év

3) NE CSATOLJ FOTÓT!

Soha! Alapvető tévedés az önéletrajzokkal kapcsolatban, hogy kötelező fotót csatolni, különben el se olvassák. Erről a témáról részletesen ebben a cikkben írok, ahol bemutatok többek között egy érdekes kutatási eredményt is. Olvasd el a cikket te is! Itt és most csak annyi, hogy középkorú vagy idősebb jelöltként erősen ajánlom, hogy kerüld a fotót az önéletrajznál. Nincs hozzáadott értéke a pályázatodhoz, viszont erősen diszkriminál. Hidd el, csak gond származhat belőle.

KIVÉTEL: Az egyetlen álláskeresési pont, ahol kifejezetten tanácsos fotót használnod, az a Linkedin profilod. Azt javaslom, itt semmiképp ne maradj tartósan kép nélkül, és egyben azt is javaslom, hogy csak profi (lehetőleg fotós által készített) üzleti portrét használj.

Ez tehát a 3 legfontosabb tipp, amivel megfiatalíthatod magad az álláspályázatodban, ám ne feledd: EZ MÉG NEM ELÉG A SIKERES ELHELYEZKEDÉSHEZ!

Ha csak egy hagyományos, unalmas önéletrajzot írsz, meggyőző tartalom nélkül, az még nem lesz elég a kiválasztáshoz. Van számos egyéb technika, amit ezzel együtt kell alkalmaznod, hogy 40-45-50 év feletti szakemberként is, legalább 20-25%-os aránnyal bejuss az állásinterjúkra. Ha kíváncsi vagy ezekre a technikákra, gyere el a következő ingyenes, internetes előadásomra, csütörtökön többek között erről is beszélek majd! Az előadásom ingyenes, de regisztrálnod kell rá. Klikk ide és jelentkezz be MOST, mielőtt betelnek a helyek ››

 

A szerzőről

Baráth András

Baráth András okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. András álmodta meg és hozta létre 2009-ben a Gerilla Önéletrajz Műhelyt azzal a céllal, hogy segítsen elhelyezkedni az álláskeresőknek az általa kidolgozott gerilla önéletrajz módszerek valamint a modern álláskeresési technikák segítségével. András a legjelentősebb szakmai szervezet, az Önéletrajzírók és Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének (Professional Association of Resume Writers and Career Coaches) tagja, és vizsgázott szakértője. Büszke arra, hogy az elmúlt hét évben több ezer álláskereső talált új állást az általa tanított álláskeresési stratégiák segítségével.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!

A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.


Nagyné Moldován Gabriella
2019. július 24. szerda 19:17

Szép napot András!
Augusztus 9-n jár le a határozott idejű munkaszerződésem, 52 éves vagyok. Sajnos nem tudom meghazudtolni a koromat, nem is merném, hiszen inzulinos cukorbeteg vagyok / naponta 4szer szúrom magam, kétszer szakadt ki a gerincsérvem és közel 20 éve mániás depresszióm van.
Nem vagyok elég rokkant és nem látszanak rajtam ezek a problémák. Viszont vannak határaim munkavégzést illetően. Mikyen önéletrajzot írjak magamról? Sokáig voltam közfoglalkoztatott szociális gondozó, ekkor szakadt ki a gerincsérvem, amire igazgatónő /református otthon/ felhívta a figyelmem, hogy nem vehet fel, hiszen nem vagyok teljes értékű ember és ÖREG is vagyok!
Szóval milyen önéletrajzot tanácsolna számomra, merre menjek még 13 évig????
Köszönöm, hogy elolvasta!
Moldován Gabriella

Válasz

Sz. Anita
2019. június 5. szerda 20:46

Kedves András!

Tanácsodra elhagytam az életkort (47), és lerövödítettem az önéletrajzomat. Kihagytam a régi és irreleváns munkatapasztalatokat. Így sikerrel jártam!

Köszönöm a tanácsaidat!

Anita

Válasz

Kovács Imre
2019. június 4. kedd 11:08

Kedves András,

Egy fejvadász cégnél sok ezer forintot fizettem azért, hogy versenyképesre átírják az önéletrajzomat.
Mindenhol szerepelnek benne évszámok, fotót csináltattak velem, és az életkorom is beírták.
Azóta sem hívtak be egyetlen állásinterjúra sem.

Úgy néz ki, hogy most sikerült elhelyezkednem egy régi ügyfelemnél, akit a munkamorálom és munkabírásom érdekel nem a korom. 47 éves vagyok 30-asnak látszom.

Üdvözlettel

Kovács Imre

Válasz

Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves?
LETÖLTHETŐ INGYENES TANULMÁNY
Íme 5 bevált tipp, amiről minden 40-45 feletti álláskeresőnek tudnia kell. Ha elolvasod és kipróbálod ezt az 5 egyszerű szabályt, akkor:
  • az ÉLETKOROD NEM LESZ többé AKADÁLY az álláskeresésben,
  • könnyedén rá fogsz találni a NEKED VALÓ ÁLLÁSOKRA,
  • MEGFIATALÍTOTT ÖNÉLETRAJZODDAL KI FOGSZ TŰNNI a tömegből,
  • és sokkal TÖBB ÁLLÁSINTERJÚRA fognak behívni, mint korábban bármikor.
Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves e-book