Érdemes-e 40-45 év felett is álláshirdetésekre pályázni?

Írta: Baráth András  |  2018. április 04.  |  c 4 hozzászólás

Miért is érdekes a címben feltett kérdés? Hisz ma már többnyire mindenki elsősorban az interneten keresi új állását, és ezzel önmagában nincs is semmi probléma. A probléma abból adódik, és ez a kérdés azért érint rengeteg, főként 40-45-50 év feletti szakembert, mert a legtöbben azzal kezdik az álláskeresést, hogy kizárólag az ismert, nagy állásportálokra feltöltött hirdetésekre küldik tucatszám a jelentkezésüket. Persze többnyire teljesen eredménytelenül és válasz nélkül. Ha esetleg te is ebben a cipőben jársz, mielőtt elkezdenéd okolni magadat vagy a hirdető cégeket, esetleg hivatkoznál az életkorodra vagy a túlképzettségedre, érdemes kicsit alaposabban megnézni, hogy mi áll mindennek a hátterében.

Az egyik legnagyobb hazai állásportál nemrégiben hozott ki egy érdekes elemzést, amire mindjárt itt a cikk elején szeretném felhívni a figyelmedet. A profession.hu tanulmányából kiderül, hogy hiába van fent az online állásportálokon egyszerre 10-15 ezer aktív álláshirdetés, ezek többségénél (nagyjából a 85-90%-uknál) a munkáltató kevesebb, mint 3 év szakmai tapasztalatot vár el.

Mit jelent mindez?

Tehát ha valaki elmúlt 40-45-50 éves, akkor esélye sincs? Ezek szerint teljesen felesleges az állásportálokon pályáznia egy tapasztalt szakembernek?

Nem, azért erről szó nincs, még ha jó néhány ügyfelem időről-időre pontosan azzal keres meg, hogy úgy érezi, a fenti okok miatt teljesen ellehetetlenült az álláskeresése. 

Nos, azt javaslom, Te ne ess azonnal kétségbe! A helyzet egyrészt jóval árnyaltabb, érdemes megnézni a mögöttes összefüggéseket, másrészt számos olyan álláskeresési módszer létezik az álláshirdetéseken kívül is, amit te is sikerrel használhatsz. A következő ingyenes online előadásomon ezeket fogom részletesen bemutatni, gyere csatlakozz te is!

Kik adják fel az álláshirdetéseket?

Ha megnézed, hogy kik adják fel az online álláshirdetéseket, akkor egyfelől azt fogod tapasztalni, hogy a hirdetők jelentős része nagyvállalat, közülük is a multinacionális cégek. Ez érthető, már csak azért is, hisz egy-egy ilyen álláshirdetésnek bizony igen borsos ára van, nem beszélve arról, hogy egy kisebb cégnek sokszor sem büdzséje, sem megfelelő HR infrastruktúrája nincs az álláshirdetések menedzseléséhez.

A multik mellett szintén jelentős számban fogsz találni személyzeti tanácsadók által feladott álláspályázatokat is. Ezek azok a személyzeti cégek, amelyek sok esetben szintén a nagyvállalatok megbízásából dolgoznak.

Sokan nem is tudják, hogy az állásportálokon a hirdetések egy jelentős részét azok a személyzeti tanácsadók adják fel, akik egyébként a nemzetgazdaságban Magyarországon csak az állások 2%-át töltik fel. A profession.hu oldalon kb. 25-30% a személyzeti tanácsadók által feladott hirdetések aránya, egyéb állásportálokon pedig ez az arány akár 45-50% is lehet.

Mit látunk tehát?

Minden álláskeresőnek számolnia kell azzal a ténnyel, hogy az online állásportálokon nagyon sok multicéggel fog találkozni, és ahogy azt már a korábbi cikkben megbeszéltük, ezek a vállalatok elsősorban alulról felfelé építkeznek, nagyon sok fiatalt keresnek. A hirdetéseikben szinte minden esetben kihangsúlyozzák a fiatalos munkakörnyezetet és a fejlődési lehetőséget, tehát kimondva-kimondatlanul is többnyire a fiatal munkavállalók jelentkezését várják.

Vagyis 40-45 év felett NEM SZABAD, NEM LEHET csak és kizárólag állásportálok hirdetéseire pályáznod!

Sőt fiatalabb munkavállalóként sem. Mindjárt látni fogod, hogy miért, de előtte nézzük meg a dolog másik oldalát!

Mennyire kizáró vagy korlátozó tényező az 1-3 éves szakmai tapasztalat?

Sokan félreértelmezik ezt a “tól-ig” határt, és sok álláskereső csak azért nem pályáz meg egy neki tetsző állást, mert a szakmai tapasztalata alapján úgy véli, kilóg a feltételekből. Márpedig az én tapasztalatom az, hogy a cégek ezzel a kikötéssel általában nem a maximum tapasztalatot határozzák meg. Sokkal inkább arról van szó, hogy alább engednek az elvárásukból.

Nagyon sok cég tapasztalja ugyanis manapság, hogy meglehetősen nehéz rövid időn belül jó szakembert találni, a jelenlegi munkaerőpiaci viszonyok között egyre nehezebb a munkaadók dolga. Így aztán ők is inkább a megengedőbb irányba mozdulnak el, és sok esetben inkább alacsonyabb feltételeket szabnak az álláshirdetéseikben, remélve, hogy így nagyobb eséllyel találnak megfelelő munkaerőt.

Tehát az 1-3 év munkatapasztalat, mint kikötés, többségében korán sem azt jelenti, hogy a cég az ennél nagyobb tapasztalattal rendelkező szakemberekkel ne akarna szóba állni.

Akkor hát mi a jó taktika 40-45 év felett?

Való igaz, hogy az online állásportálok nem a legjobb terepe a 40-45 év feletti álláskeresőknek. Ha te is ebbe a körbe tartozol, akkor igenis ki kell mozdulnod ebből a körből, már csak azért is, mert egy sor egyéb álláskeresési technika létezik, amit sikerrel használhatsz tapasztalt szakemberként. (lásd a témában: 101 Gerilla Álláskeresési Technika) Többek között ezeket fogom neked bemutatni a következő ingyenes online mini-tréningemen, ismerd meg ezeket, használd őket te is! Jelentkezz az előadásra itt. ››

Mindemellett nem kell feltétlenül elvetned az állásportálok hirdetéseit sem. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy mivel az állásportálokon zömében hirdető személyzeti tanácsadók az álláshirdetések mindössze 2-3%-át töltik be, akkor érdemes pályáznod elsősorban ezekre a hirdetésekre, ha 25-45 éves korosztályba tartozol, versenyképes szakmai tapasztalatod van és legalább angolul tárgyalási szinten beszélsz. Ha ezek a feltételek adottak nálad, akkor jó eséllyel meg fogsz felelni az általuk támasztott követelményeknek, te leszel az ő célcsoportjuk.

Ha azonban nem felelsz meg ezeknek a paramétereknek, akkor érdemes ezeket a hirdetéseket inkább eleve kiszűrnöd az állásportál részletes keresőjében a találati listából, és csak a munkáltatók által feladott hirdetésekre pályáznod.

Végezetül még egy fontos dolog

Ha már szóba kerültek a nagyvállalatok. Ha megnézed a legtöbb nagyvállalat saját karrieroldalát, akkor azt fogod tapasztalni, hogy időről-időre viszonylag sok állást töltenek fel a saját holnlapjukra. Ám ha felmész az állásportálokra, akkor ezeknek az álláslehetőségeknek a többségével NEM fogsz találkozni. Tehát egyáltalán nem automatikus, hogy a cégek minden nyitott pozíciójukat azonnal meghirdetik az állásportálokon is. És nem azért, mert már többnyire megvan belülről a pozícióra esélyes jelentkező, hanem mert egész egyszerűen nem kifizetődő számukra minden egyes állást meghirdetni. (Gondolj csak a már említett magas hirdetési díjakra.)

Tehát én arra buzdítalak, hogy ha elmúltál 40-45-50 éves, akkor igenis mozdulj ki bátran az állásportálokról! Néhány sikertelen jelentkezés ellenére sem érdemes azt feltételezned, hogy az életkorod  alapján semmi esélyed a munkaerőpiacon. Ehelyett inkább ismerd meg, és használd bátran azokat az egyéb álláskeresési módszereket, amelyekkel a neked való állásokat tudod megtalálni. Mert hidd el, vannak ilyenek! Gyere el a következő ingyenes online előadásomra, és tanuld meg ezeket a technikákat mielőbb.

A szerzőről

Baráth András

Baráth András okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. András álmodta meg és hozta létre 2009-ben a Gerilla Önéletrajz Műhelyt azzal a céllal, hogy segítsen elhelyezkedni az álláskeresőknek az általa kidolgozott gerilla önéletrajz módszerek valamint a modern álláskeresési technikák segítségével. András a legjelentősebb szakmai szervezet, az Önéletrajzírók és Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének (Professional Association of Resume Writers and Career Coaches) tagja, és vizsgázott szakértője. Büszke arra, hogy az elmúlt hét évben több ezer álláskereső talált új állást az általa tanított álláskeresési stratégiák segítségével.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!

A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.


Keilbachné Várnai Edit
2018. április 13. péntek 11:12

Nagyon köszönöm hogy foglalkozol és felkarolod a korosztályomat. Bízom benne hogy a segítségeddel találok megfelelő állást.

Válasz

Hegedüs Gábor
2018. április 26. csütörtök 11:57

Szerintem semmi jelentősége nincs az 1-3 éves szakmai tapasztalat igénynek az álláshirdetésekben. Lehet azért,mert ha pl.:20-30 éves tapasztalatot kérnének akkor kizárják saját fejlődési lehetőségük,mert a fiatalok -ill. fiatalabbak eleve kiesnek és lássuk be ÖVÉK A JÖVŐ,VELÜK LEHET HOSSZÚTÁVRA TERVEZNI.
Másik része a dolognak,hogy olyan ütemű és mértékű a fejlődés,hogy egy 20-30 éves tapasztalattal rendelkező dolgozó már nem is biztos,hogy tudja követni a változásokat az új technológiát és lehet csak a "jól bevált" ~régi,elavult gépek,rendszerek...stb.~ gyakorlatokat,feladatokat képes ellátni magas szinten,az újakkal már nem tud mit kezdeni vagy csak "nyögve-nyelősen" boldogul.

Ezenkívül 4 ~saját csoportosítás!~ dolog nagyon lényeges a hirdetéseknél

1. 25% NEM KERESNEK MUNKAERŐT -csak így "támogatnak" ~a hirdetésért fizetni kell~ valakit-valakiket.

2. 25% ADATHALÁSZ BAGÁZS -tevékenységet ugyan folytatnak,de az adataidra vadásznak alapvetően.

3. 25% alamizsnát-éhbért adnának "versenyképes" fizetés címén.

4. A MARADÉK 25%-kal lehet mit kezdeni,ahol bizony vastagon benne van a pakliban,hogy NEM LEHET MINDENKINEK VÁLASZOLNI.

UTÓIRAT:Elmúltam 40 éves,több helyen és különböző munkakörökben dolgoztam,de egyet megtanultam:Ahol a dolgozóknak nem a munkájukkal kell foglalkozni ~hanem "sok mással"~ és nem biztosítják hozzá a feltételeket onnan a lehetőségekhez képest minél előbb el kell jönni,mert csak kínlódás és szenvedés lesz amit ráadásul "konzervál is" az ember.

Válasz

Tóth Attila
2018. május 12. szombat 17:24

Kedves András!
A hírdető oldaláról szeretnék megközelíteni egy álláshírdetést. Először a facebook-on kértem ismerőseimet, hogy osszák meg, Bér és Tb ügyintétő hírdetésemet. Külön megkértem a településen lakó ismerőseimet és a szakmában dolgozókat, hogy osszák meg ők is. Jelenkeztek is nagyrészt 45 év felettiek. Én is ebbe a korosztályba tartozom tehát nyitott vagyok a tapasztalt munkaerőre. Vagy olyan jött aki szakmát szeretne váltani. (Én is váltottam tehát erre is nyitott lennék.) Felkészületlenül jöt. Nem egy több. (Az ma már alap, hogy nem csak beállítunk állásinterjúra.) Volt több olyan, aki dolgozott a szakmájába, de nem értett hozzá. Találtam jót, de ő nem akart utazni. (Megyeszékhelytől 17 km a munkahely. Utiköltség térítés és abszolút versenyképes bér 370.000Ft bér+ évi 50.000 cafetéria jár a dolgozónak.) Ez után jött a megyei napilap hírdetés, újság honlap hírdetéssel kiegészítve. Semmi eredmény. Majd Profession hírdetés. Nem mertem 2 évnél több gyakorlatot kérni!!!, mert szerettem volna ha van jelentkező. Szó szerint a szembe házból egy 27 éves jelenkezett, akit felvettem. Meggyőző volt és felkészült.
Szóval 45 feletti kortársaim ideje lenne felvenni a fonalat, mert attól, hogy keveset kértek, de nem értetek a szakmátokhoz nem fognak felvenni és néha kellenek a kompromisszumok nemcsak a kényelem.

Válasz

Pálláné Fücsök Margit
2018. május 19. szombat 11:18

Ön azt mondja drágák az állás hirdetések, akkor a sok jelentkező közül senki nem felel meg nekik és csak hirdetnek tovább?! Akkor kit keresnek, dolgozni akarót vagy csak egy jól kinéző személyt? Ezért kell a fényképes önéletrajz. Nem a tudás számít hanem a kinézet! Ez nevezhetjük akár diszkriminációnak is.

Üdv.: Pálláné

Válasz

Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves?
LETÖLTHETŐ INGYENES TANULMÁNY
Íme 5 bevált tipp, amiről minden 40-45 feletti álláskeresőnek tudnia kell. Ha elolvasod és kipróbálod ezt az 5 egyszerű szabályt, akkor:
  • az ÉLETKOROD NEM LESZ többé AKADÁLY az álláskeresésben,
  • könnyedén rá fogsz találni a NEKED VALÓ ÁLLÁSOKRA,
  • MEGFIATALÍTOTT ÖNÉLETRAJZODDAL KI FOGSZ TŰNNI a tömegből,
  • és sokkal TÖBB ÁLLÁSINTERJÚRA fognak behívni, mint korábban bármikor.
Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves e-book
Mindjárt kész vagyunk! Kérlek, töltsd ki az alábbi űrlapot, majd kattints a gombra!
Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves e-book

Kérlek, add meg az email címed, ahová elküldhetem a 40-45 év felettieknek szóló álláskeresést segítő tanulmányt.

Kérlek, add meg a nevedet
Kérlek, add meg az email címedet
Adataidat nem adom ki senkinek.